A szeptember fekete hónap volt az európai autókereskedők számára, mivel az elmúlt év kilencedik hónapjához képest 8,2 százalékkal, 1,304 millióra mérséklődtek az eladások a 27 uniós, valamint az Izlandot, Norvégiát és Svájcot felölelő három EFTA-országban - értesült a Világgazdaság.
Annak ellenére, hogy a szeptember hagyományosan erősebb hónap a nyári szabadságolások lezajlását követően, az 1998 óta legalacsonyabb múlt havi eladási szint arra utal, hogy a pénzügyi válság továbbra is meghatározó a piacon. Az EU15 országokban a visszaesés 9,5 százalékos volt, az EFTA-országokban 9,3, míg az új tagállamok forgalma 9,5 százalékkal bővült.
Nyugat-Európában még a forgalom csökkenése ellenére is 1,211 millió személyautó talált gazdára, míg a régióban a növekedése ellenére is csupán 93 275. Az eladott mennyiség leginkább Nagy-Britanniában mérséklődött, 419 ezerről 330 ezerre.
Magyarországon a múlt hónapban 13 248 autót helyeztek forgalomba, amely 3,57 százalékkal múlja alul a 2007. szeptemberi értéket. A Jato Dynamics megállapítása szerint az első három negyedéves szűkülés elérte a 6,54 százalékot, azaz szeptember végére az elmúlt év azonos időszakához képest 8416-al kevesebb, 120 327 kocsi kapott rendszámot.
A legtöbb kocsit a Suzuki adta el szeptemberben, 2343 darabot, s így 17,69 százalékos részesedést sikerült elérnie, azonban a három negyedéves értékesítése több mint háromezerrel maradt el a tavalyihoz képest. A szűkülő piacon a FIAT okozott meglepetést több mint 20 százalékos forgalomnövekedésével.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








