23 °C Budapest

Idén várhatóan nettó 7,4 milliárd forintot költ az ÁAK az autópályák felújítására

Pénzcentrum
2008. március 31. 11:59

Idén március végén kezdődnek meg az Állami Autópálya Kezelő Zrt. autópálya-felújítási programjának 2008-ra tervezett munkálatai. A felújítási tervek elkészítésekor továbbra is elsődleges szempont volt, hogy a kivitelezésre a forgalom lehető legkisebb zavarása mellett és a legrövidebb időn belül kerüljön sor.

A tavalyi évhez viszonyítva az ÁAK Zrt. mintegy 1,9 milliárd forinttal többet, várhatóan nettó 7,4 milliárd forintot fordít a gyorsforgalmi úthálózat fenntartására. Ebből a tervek szerint 3 milliárd jut az utak felújítására, 1,8 milliárd forgalomtechnikai berendezések és egyéb úttartozékok kihelyezésére illetve rekonstrukciójára, 1,3 milliárd a hídfelújításokra és további 1,3 milliárd az egyéb fenntartási tevékenységekre, mint például a vízelvezető rendszerek, üzemi hírközlő és egyéb elektronikai rendszerek felújítása. A felsorolt feladatok költségtervéhez a társaság és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ közötti fenntartási és üzemeltetési szerződés szolgál alapul.

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. idei fenntartási programjának jelentősebb munkálatai március végén indulnak, jó egy hónappal korábban, mint tavaly. A kedvező időjárási körülményeken túl ennek elsődleges oka a hatékonyabbá vált előkészítő munka, hiszen a felújítási tervek nagy része már 2007-ben elkészült. Az elmúlt évekhez képest a Társaság üzleti tervét is jóval korábban sikerült kidolgozni, ezért a közbeszerzési eljárások egy részét már az év elején el lehetett indítani.

Március 31-én a félpályás terelés kiépítésével veszi kezdetét az idei felújítási program első nagyobb felvonása, melynek során a kivitelezők az M1 autópálya jobb oldalának 160. és 172. km szelvénye közötti szakaszán újítják fel a burkolatot. A csomóponti ágak és a 162. km-szelvénynél található pihenőhely ideiglenes (két hetes) lezárásával járó munkálatok május első felében fejeződnek be. A 2008. júniusi Labdarúgó Európa Bajnokságot és az augusztus eleji Forma-1 Magyar Nagydíjat követően ugyanezen szakasz bal oldalán folytatódnak a felújítási munkák. A beruházás összértéke 1,375 milliárd forint, a kivitelező a Colas-Eger Zrt. Érdekesség, hogy a burkolat cseréjét és újjáépítését az úgynevezett meleg remix technológia segítségével végzik. Ennek során a korábbi aszfaltréteg felmart darabjait speciális gépek segítségével összezúzzák, és az így keletkezett zúzalékot az új burkolatba dolgozzák, ami költség- és anyagtakarékos megoldás, és környezetvédelmi szempontból is jelentősége van. A remix technológia alkalmazásáért az ÁAK Zrt. több elismerésben részesült: 2007-ben a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület által alapított Környezeti Megtakarítási Díj Innovációs Különdíját érdemelte ki, míg 2008. március 28-án a Magyar Innovációs Szövetség által alapított Magyar Innovációs Nagydíj Pályázaton kapott kiemelt elismerést.

A korábbi évekhez hasonlóan - a fenntartási program szerves részeként - idén is folytatódik az ÁAK Zrt. hídfelújítási programja. Ennek keretében 2008-ban a társaság szakemberei 50 db hídon terveznek kisebb-nagyobb beavatkozásokat. Ebből számos alkalommal csak kisebb volumenű (pl. korrózióvédelem), de a hidak élettartama szempontjából mégis igen fontos feladatot kell elvégezni. Komoly feladatot jelentenek továbbá a szigetelés- és burkolatcserére szoruló hidak felújítási munkái, csakúgy, mint a forgalombiztonsági szempontból fontos pillérvédő-szegély és korlátépítési munkák. A hidakkal kapcsolatos fenntartási feladatok jelentős részét a burkolat-felújításokkal egy időben, azonos terelésben végzik el a kivitelezők, és az egyéb hídfelújítások esetén sem kell sávcsökkentéssel járó forgalomterelésre számítaniuk az autósoknak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tervek elkészítésekor az elmúlt évekhez hasonlóan idén is elsődleges szempont volt, hogy a beruházások a forgalom lehető legkisebb zavarása mellett és a legrövidebb időn belül valósuljanak meg. A munkálatok lebonyolításának időpontjait a tervkészítők a Forma-1 Magyar Nagydíjához igazítva állapították meg, így a verseny idején nem lesz olyan építkezés, amely a hazai gyorsforgalmi úthálózaton jelentős forgalomkorlátozással járna.

NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem