Bár a legtöbb család legértékesebb vagyontárgyai közé tartoznak, nem minősíthetőek befektetésre alkalmas eszköznek a személygépkocsik, hiszen néhány kivételtől eltekintve, melyet az old-timerek és a luxusautók jelentenek, a gépjárművek értéke folyamatosan csökken.
Így a vásári döntés meghozatalában fontos szerepet játszik azon a törekvésünk, hogy szeretnénk minél kevesebbet veszteni az üzleten, tehát a lehető legolcsóbban megúszni az saját autó használatát. Ennek legjobb mérőszáma a fenntartási költség, mely az amortizációból, a biztosítási díjakból, az adókból, illetve a szervíz- és üzemanyagköltségből tevődik össze, valamint hitelből való vásárlás esetén a hitellel kapcsolatban felmerült költségekből.
A Forbes az első öt évben felmerülő költségek alapján rangsorolta a 2007-es modelleket. Ez az az időtartam ugyanis, mely egy átlagos vásárló fejében leggyakrabban megfordul, ha a személygépjárművel kapcsolatos terveiről kérdezik.

A legolcsóbb autók ranglistáját egyértelműen a kiskategóriás japán autók uralják, melyek egyrészt alacsony fogyasztásukkal, másrészt a mérsékelt biztosítási díjaikkal emelkednek ki a mezőnyből.
Bekeményít a novemberi időjárás: egyre hidegebbek lesznek az éjszakák, kemény fagyokra kell készülni
Szerdán többnyire napos, száraz idő várható Magyarországon, a hőmérséklet azonban már csak 8 és 13 fok között alakul.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







