2008 januárjától Szlovákiában szigorodnak, illetve változnak a közlekedési szabályok. A törvénytervezet szerint legalábbis a kiszabható legmagasabb helyszíni bírság 20 ezer korona (150 ezer forint) - olvasható a Napi Gazdaságban.
Annak, aki nem fizeti ki helyben a bírságokat, bevonják gépjármű-vezetői jogosítványát, s csupán 2 hétig érvényes igazolást kap. Amennyiben kifizette büntetését, természetesen visszakapja vezetői engedélyét.
A 7,5 tonnánál nehezebb kamionok, teherautók péntek délután 14 és 20 óra között, valamint szombat reggel 7 és 11 óra között, illetve vasárnap délután nem használhatják az autópályákat, illetve az I. osztályú közutakat.
Robert Kalinák szlovák belügyminiszter nyilatkozata szerint a közúti közlekedésben elkövetett kihágások 90 százalékánál megmarad az 500 és 2000 korona közötti bírság. A kisebb kihágások közé számít, ha valaki nem kapcsolja be a fényszórókat, nem köti be a biztonsági övet, illetve dohányzik, vagy telefonál vezetés közben.
2000 koronás bírságot akkor szabnak ki, ha valaki 20 kilométeres óránkénti sebességgel lépi át a korlátozást. Ha a túllépés magasabb 50 km/h-nál, abban az esetben róható ki a 20 ezer korona. Ittas vezetésért 25 ezer koronás bírság jár, 3 év jogosítvány-mentességgel.
Brutális beszakadás a kedvenc tengerpartokon: hiába a hatalmas érdeklődés, teljesen befagyott a piac
A közel-keleti konfliktus hatására az utazási keresések száma ugyan nő, a foglalási konverziók viszont jelentősen visszaestek.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








