Nem csak az autó, de a motorkerékpár-piacon, és összességében visszaesést hozott a tavalyi év. Szakértők szerint a megtorpanás csak átmeneti, néhány éven belül kétszeresére emelkedhetnek az eladások - írja a Magyar Hírlap.
A 2005-ös 3130 darab után tavaly mindössze 2371 motorkerékpárt adott el Magyarországon a Yamaha Motor Hungária Kereskedelmi Kft. A cég a legnagyobb visszaesést az ötven köbcentis kategóriában mérte, ahol tovább erősödött a többi kelet-ázsiai országból származó, olcsó termékekből álló konkurencia. Ezzel szemben a 125 köbcentis kategóriában viszonylag jól alakult az értékesítés.
Az eredetileg tervezett öt-tíz százalékos növekedés helyett csaknem tízszázalékos csökkenést kellett elkönyvelnie az olasz Gilera, Piaggio és Vespa robogókat forgalmazó Moto Italia Kft.-nek is. A 2005-ös 1124 után tavaly csak 1033 motorkerékpárt értékesítettek Magyarországon. A tavasz még kifejezetten jól indult a cégnek, ám a megszorító intézkedések bejelentése után erőteljesen gyengült a kereslet. Ráadásul a visszaesés éppen a nyáron volt a legnagyobb, ez az időszak a meghatározó a motorkerékpár-piacán. Bár őszre az eladások visszaálltak az egy évvel korábbi szintre, a piac szezonális jellege miatt ez már nem mentette meg a 2006-os üzleti évet. A várakozásokhoz képest jól indult az értékesítés idén januárban is, ám az év egészét tekintve ennek egyelőre nem sok jelentősége van. Szakértők és kereskedők azonban egyetértenek abban, hogy az átmeneti visszaesés után egy-két éven belül várhatóan ismét gyors növekedésnek indul a hazai motorpiac. Ebben meghatározó szerepe lesz annak, hogy várhatóan egyre többen ismerik fel, a fővárosban sokkal gyorsabban lehet motorkerékpárral közlekedni, mint gépkocsival. Éppen ezért a forgalmazóknak érdemes lesz reklámkampányaikban hangsúlyozniuk, mennyi pénz és idő takarítható meg, ha valaki négykerekűről motorra vált.
Bővítheti a motorosok táborát, hogy a Moto Italia idén elsőként dob piacra Magyarországon háromkerekű robogót, amely a kétkerekű modellekhez képest nagyobb stabilitást és biztonságosabb vezetési élményt biztosít a nyeregben ülőknek.
Szakértők szerint növelné a keresletet, ha az ötven köbcentisnél kisebb robogókra is kötelező lenne rendszámot felszerelni. Ezzel az eddiginél sokkal jobban nyomon követhető lenne minden robogó sorsa, emiatt a vásárlási hitelkonstrukciók kedvezőbbé válhatnának, és ebben a kategóriában is megjelenhetne a casco biztosítás. Hosszabb távon kedvező hatása lehet az olcsó kínai márkák megjelenésének is. A már száz-kétszázezer forintért megvásárolható modellek ugyanis főként azoknak lehetnek vonzók, akik nem is gondoltak új robogó vásárlására. Mindezek eredményeképpen a jelenleg évi húszezer darabos piaci torta néhány éven belül negyven-ötvenezresre bővülhet, amelyből az ismert, minőségi márkák forgalmazói is nagyobb szeletet hasíthatnak ki maguknak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Meghívó (x)
XXVII. közgyűlését tartja az MGYOSZ
-
Műtárgyak, mint befektetés: trend vagy lehetőség? (x)
Rolex és Vaszary uralják ma az értékkövető piacot
Portfolio Gen Z Fest 2025


