Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter 2006. december 12-én kedden oklevelet adott át a biztonságos közlekedés érdekében folytatott oktató és nevelő munkában 2006-ban kiemelkedő teljesítményt nyújtott Szentistvántelepi Általános Iskola pedagógusainak és tanulóinak, majd ismertette a KRESZ tervezett módosításait.
Magyarországon évek óta átlagosan 1300 ember veszti életét közúti balesetben. Sajnos nem javul a helyzet a könnyebb vagy súlyos sérülések esetében sem. Különösen sokkoló az a tény, hogy sok esetben gyermekek is áldozataivá válnak e baleseteknek. Közel 68 százalékuk gépjárműben utasként, több mint 23 százalékuk gyalogosként és majd 9 százalékuk kerékpárosként veszti életét.
A fenti számok mindenképp indokolttá teszik a KRESZ módosítását, amelyen a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal közösen dolgozik.
Tervezett módosítások többek között:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
a. lakott területen kívül az úttesten közlekedő vagy az úttesten tartózkodó gyalogosok számára - éjszaka és rossz látási viszonyok mellett - kötelezővé válik a fényvisszaverő mellény használata;
b. éjszaka és rossz látási viszonyok mellett lakott területen kívül kerékpárral közlekedők részére szintén kötelezővé válik a fényvisszaverő mellény használata;
c. járműveken minden gyermeket külön ülőhelyen kell elhelyezni, illetve kötelezővé kell tenni biztonsági gyermekülésben történő elhelyezésüket;
d. a lakott területen kívüli forgalomban közlekedő autóbuszokban kötelezővé kell tenni az ülésekhez beszerelt biztonsági övek használatát,
e. a csoportos gyermekszállítást végző iskolabuszok külső megjelölését, az ülésekhez biztonsági öv beszerelését és a biztonsági gyermekülés használatát kötelezővé kell tenni.
A gazdasági tárca a honlapján (www.gkm.gov.hu) a tervezett módosításokról szavazási lehetőséget biztosít a nagyközönség számára. A GKM nyitólapján heti rendszerességgel jelennek meg a KRESZ módosítandó pontjai, amelyekről voksolva fejezheti ki egyetértését vagy egyet nem értését az állampolgár.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Meghívó (x)
XXVII. közgyűlését tartja az MGYOSZ
-
Műtárgyak, mint befektetés: trend vagy lehetőség? (x)
Rolex és Vaszary uralják ma az értékkövető piacot
Portfolio Gen Z Fest 2025


