Az Európai Bíróság október elején hozott ítéletet a külföldről behozott gépjárművek regisztrációs adójával kapcsolatos ügyben. A parlament ülésterve szerint december közepén kerülhet sor a regisztrációs adó visszatérítéséről szóló törvényjavaslat elfogadására. Az adótöbbletet a törvény hatályba lépését követő 180 napos jogvesztő határidőn belül kell az azt megállapító vámhatóságnál kérni.
A részleges adó-visszatérítés az unióból behozott használt gépjárművek után jár, ha a magyarországi forgalomba helyezés kapcsán 2004. május 1. és 2005. december 31. között került sor a regisztrációs adó megállapítására, kivetésére, illetve beszedésére - írja az Origo.
A kérelem benyújtására azok jogosultak, akik a regisztrációs adót bármilyen jogcímen megfizették, feltéve, hogy ennek összegét nem hárították tovább. Ha az értékesítés során a jogosult csak részben hárította tovább az adót, úgy ezzel arányos, részbeni visszatérítést kaphat. A kérelemben éppen ezért nyilatkozni kell az áthárítás hiányáról vagy annak részleges voltáról. Kétség esetén a vámhatóság köteles ellenőrzés útján bizonyítani, hogy a nyilatkozattétel nem volt megalapozott.
Az adóvisszatérítés megilleti az úgynevezett másodlagos jogosultakat is. A tervezetet előkészítő pénzügyminisztérium másodlagos jogosultaknak tekinti azokat, akiknek a nevében a helyettük eljáró kereskedők kérték a forgalomba helyezést, de ide sorolhatók azok is, akik a kereskedő által már forgalomba helyezett gépjárművet vásároltak. A másodlagos jogosultaknak azonban rendelkezniük kell a kereskedő által kibocsátott számlával, számviteli bizonylattal, amely tételesen tartalmazza az áthárított regisztrációs adót. További követelmény, hogy a kereskedőtől kapott információ, illetve a rendelkezésükre álló adóigazolás alapján a kérelemben nekik is meg kell jelölniük az autóra vonatkozó vámhatósági határozatot, illetve nyilatkozniuk kell az adóáthárítás kérdéséről is.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







