6 °C Budapest

10 erdei futópálya Budapesten, amelyeken biztosított a csend és a nyugalom

2020. október 31. 16:00

Féltől a három kilométeresig, a belvárosban vagy épp a külső kerületekben, kutyával, családdal, egyedül, munka vagy a reggeli kávé után - rengeteg olyan erdős zöldterület van Budapesten, ahová leugorhatunk egy kis futásra elfelejteni egy kicsit a mindennapi problémáinkat.

A hétköznapok rohanását és stresszét sokszor épp másfajta rohanással, egy kis futással tudjuk a legjobban levezetni. Csendben, az állatok hangjait hallgatva, vagy éppen kedvenc podcast-ünkkel a fülünkben, a lényeg ugyanaz. Találni egy klassz helyet, ahol nem zavarnak meg minket futás közben és ahová a tömegközlekedés és az autók zaja sem szűrődik be.

Ráadásul egyre nagyobb szükségünk is van a mozgásra.

Ahogyan a járvány terjedésével egyre többet vagyunk otthon, csak óvatosan és megfontoltan megyünk be a városba és ahogyan egyre többen kezdünk el otthonról dolgozni. Ezek a folyamatok mind nagyon hasznosak a pandémia terjedésének a megfékezésében, de sajnos közben radikálisan visszavetik a mozgással töltött időnket, amely nagyon rosszat tesz az egészségünknek. Nézzünk hát tíz erdei futópályát a fővárosban, ahová - a szabályok figyelembevételével - kellemesen kiugorhatunk mozogni!

Akácfa utcai kiserdő, Csepel

A tizenhárom hektáros terület egykor szeméttárolóként működött, de szerencsére több mint negyven éve erdősítették, így erre már - ha a látogatók is odafigyelnek - semmi sem emlékeztet itt. Fedett pihenő, padok, sportkellékek és tájékoztató táblák segítik azokat, akik az 1,8 kilométer hosszú sétautat vagy a 19 állomásból álló erdei tornapályát indulnak felfedezni. A területen egyébként tűzrakó-hely is található és geoládákat is lehet keresni errefelé, emellett a kiserdő több buszjárattal is megközelíthető.

Péterhalmi-erdő, 18. kerület

A Pestszentlőrinc és Pestszentimre között elterülő területen lévő erdő Pest egyik legnépszerűbb természeti kirándulóhelye mintegy két kilométer hosszú, 19 állomásból álló tornapályával. Az egyes állomásokon háromféle nehézségű feladatokat olvashatunk. Aki pedig simán csak futna, az kifejezetten hosszú kört is megtehet: akár öt kilométerre is ki lehet húzni az útvonalat. A talaj földes, az erdő mellett ingyenes a parkolás, de metróval is villamossal is el tudunk jutni ide.

Orczy-park, Józsefváros

A kertként is emlegetett közparkot két évvel ezelőtt felújították, miután a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kampuszának építésekor az épület kihasított egy darabot a területből. A legenda szerint egykor Mátyás-király pesti vadasparkjához tartozó helyen van foci-, futó- és kosárlabdapálya, szórakoztató helyiségek, sétautak és egy tó is. Az itteni erdei futópálya nagy köre 0,76 kilométer hosszú, a nagy része fák alatt megy át, javarészt földön és mulcson. A park közvetlenül a Nagyvárad téri metrómegálló mellett van, szóval ide nem kérdés, mivel érdemes érkezni.

Gizella sétány, Ferencváros

A Bálna és a Művészetek Palotája mellett lévő sétány kapcsán bár civilek petícióztak gumi futósáv kiépítéséért, jelenleg aszfalton tudunk futni - igyekeztünk az összeállításban azokra is gondolni, akik nem szeretik a földes talajt, noha füves, kavicsos részek itt is lesznek. Az egyébként kutyabarát futópálya önmagában 1,2 kilométeres, de ha tovább futunk a Bálna után is, persze lehet ez hosszabb A kerület egyik legnépszerűbb célpontja a futók körében, távól esik az autóúttól, de megközelíteni nagyon egyszerű.

Naplás erdő, Rákosmente

Az egy kilométeres terepfutás során 31 méteres a szintemelkedés, az útvonal sokféleképp variálható. A kezdőpont a 18-as számú ismeretterjesztő tábla, a Náplás-tótól balra. Amely egyébként a főváros legnagyobb kiterjedésű állóvize egyébként, és amelyen a nyugati oldalán épült gát mellett egy fából ácsolt stég áll, bár erre tilos felmenni. A tavat körülvevő tanösvény változatosságát adja, hogy nem csak a tó körül, hanem a környező területeken is áthalad. Ide legkönnyebben autóval juthatunk el, ingyenesen is lehet az út mentén parkolni, de buszok is állnak itt meg a környéken, igaz, ha a belvárosból érkezünk, esélyes, hogy át is kell szállni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Rákos-patak melletti futóút, Rákosmente

A könnyűnek számító 3 kilométeres szakasz átlagos szintideje negyed óra. A futók és biciklisek között felosztott pálya elég változatos helyszíneken, közvetlenül a Rákos-patak mentén, zöldövezetben halad el. Szinte végig van kitaposott ösvény, igaz elég keskeny néhol. Aki éjszaka is kocogna, figyeljen, hogy sötétben csak az aszfaltos rész használható, az többnyire sötétedés után is megfelelően ki van világítva, a többi rész nem mindenhol. Autóval könnyen megközelíthető, de a HÉV is megáll a környéken.

Rákóczi Kert, Csepel

Ez egy kifejezetten családoknak is ajánlott többfunkciós park, de itt is rendelkezésre áll egy félkilométeres futópálya, amelyet reggel öttől este tízig ingyenesen lehet használni. Van itt még modern játszótér, sportpálya, sakk, pingpongasztal és petanque pálya is, de tanfolyamokat is rendeznek a Kertben. A színes gumidombos kisautópályán rollerral, bringákkal, kismotorokkal is végig lehet menni. De van itt kávézó, mosdó és pelenkázó pad is és a 151-es busz is közvetlenül itt áll meg.

Farkas-erdő, Újpest

Hazánk egyik legnagyobb összefüggő erdőterülete kifejezetten forgalmas a futók, kutyások, bringások körében. Az itteni, végig sűrűn fákkal borított természeti utakat könnyű megközelíteni. Az itt lefutható két és fél kilométeres kört köztes utakkal még bővíthetjük. A környékbeli házaknál találunk parkolóhelyet, de buszok és villamosok is megállnak a környéken.

Havashalom Park, 16. kerület

A közel fél kilométeres szakaszon árnyas fák alatt futhatunk. A parkban ugyanakkor számíthatunk akár tömegre is, nagyon népszerű ugyanis az itt lévő kutyafuttató, a játszótér és a labdapályák. Az eredetileg még az ötvenes években parkosított, majd bővített terület ma már több mint két hektáron terül el. Találunk itt szökőkutat, kutyajátékokat és helytörténeti fasort is.

Semsey Aladár Park, Újpest

A terület tulajdonképpen egy hatalmas park, amelyeket tízemeletes lakótelepi panelek zárnak körbe. Ez a város egyik legnagyobb parkja, ugyanis több mint tíz hektáros terület, amelynek a nagy része zöldfelület. A kiépített piros futópálya 343 méteres kört ró le, de van itt játszótér és sportpálya is, miután pár éve teljesen megújították a területet. Nagyon benn van a belvárosban, a Deák térről például autóval húsz, a 3-mas metróval pedig 26 perc.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem