Ilyen egyszerűen is lehet pénzhez jutni: meglepetés az ATM-nél

Pénzcentrum
2012. november 11. 08:07

Izgalmas újdonsággal rukkolt elő egy brit pénzintézet. A Nationwide Building Society ügyfeleinek jelentősen gyorsul az ATM-es pénzfelvétel, hiszen a bankjegykiadó automata emlékszik arra, mennyit szoktak kivenni általában.

Újdonságot vezetett be ügyfelei számára egy brit bank. A Nationwide Building Society ügyfeleinek jelentősen gyorsul az ATM-használat, hiszen nem szükséges bepötyögniük azt, hogy mennyit készpénzt szeretnének felvenni. A bankjegykiadó automata ugyanis - miután felismerte az ügyfél kártyáját- egyből felajánlja, hogy a szokásos (azaz a legtöbbször felvett) összeget adja ki, ezt a tranzakciót pedig egy gombnyomással jóváhagyhatja az ügyfél.

Sőt, azt is beállíthatjuk, hogy ne a korábbi pénzfelvételből vonjon átlagot a bank, hanem mi adhatunk megy egy kedvenc összeget, amit a gyorsgomb lenyomásával felvehetünk. A tranzakciók biztonságán ugyanakkor ez semmit sem változtat, az ügyfelek a szokásos módon, PIN-kódjuk megadása után használhatják kártyájukat.

Easy cash

"Easy Cash-nek" azaz magyarul gyorsan választható pénznek nevezik a bankjegykiadó automaták által készpénzfelvételkor felajánlott összegeket. Magyarországon a becslések szerint az emberek 60 százaléka arra használja a bankkártyáját, hogy a fizetését maximum 2 részletben kivegye az ATM-ekből. Kevesen vannak azok, akik több kisebb részletben szeretnének készpénzhez jutni.


Ennek legfőbb oka, hogy a legtöbb banknál havonta két alkalommal ingyenes a készpénzfelvétel, a kártyás fizetés viszont még nem eléggé közkedvelt a lakosság körében. Így jó ideig még nagy összegek fognak szerepelni az ATM-es pénzfelvételi listák élén.

A bankok többsége (még) nem foglalkozik azoknak az igényeivel, akik gyakran, akár havonta 5-ször 6-szor is vesznek fel pénzt. Nekik kisebb összegre van szükségük, de szeretnék a felvett összegek címleteit minél jobban testre szabni. Ebben egyelőre kevés bank segíti ügyfeleit. A legtöbb pénzintézetnél tízezerrel osztható összegek szerepelnek legfőképp a bankjegykiadó képernyőjén. A gépek kapacitása véges, ha nagyobb címletekből több pénz fér el bennük (ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem kell olyan gyakran feltölteni).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Jövőre átalakulnak a szokások?

Januártól sokkal jobban oda kell figyelnünk, hol tartjuk a pénzünket. November elsejével kellett a bankoknak közzétenniük a 2013-tól érvényes kondíciós listájukat, melyek már mind tartalmazzák a tranzakciós illeték bevezetése utáni új díjakat. A legtöbb pénzintézet valamilyen formában áthárította az új adót, így akik nem váltanak időben meglepődhetnek a januári számlakivonatuk láttán.

Ha nem változtatnánk 2013-ban pénzügyi szokásainkon, akkor több ezer forinttal nőhetne havonta a folyószámlánkhoz kapcsolódó költségünk. A készpénzfelvételt fogja a legnagyobb illeték terhelni, háromezrelékes mértéke miatt érdemesebb inkább mindenhol kártyával fizetni. Összehasonlításunkban tehát egy darab készpénzfelvétellel számoltunk alapesetben. A jobb összehasonlíthatóság kedvéért több utaláshoz kapcsolódó tételt is azonos összeggel számoltunk. Díjakra vonatkozó 2013-tól érvényes táblázatunkból tehát mindenki összehasonlíthatja a legnagyobb 11 bank ajánlatait és remélhetőleg a magának megfelelőt is könnyen megtalálja. /Nagyításhoz kattints a képre!/

A legérdekesebb változásokra az eddig ingyenes vagy közel nulla forintos bankszámlacsomagok esetében számítottunk. Ezért a nettó legalább 150 ezer forint havi jövedelemmel rendelkezőknek szánt folyószámlacsomagokat vettük most csak számításba. A legtöbb bank ezt akár több jóváírásból is elfogadja, ezért a kisebb jövedelmű, de több keresővel rendelkező családoknak is alternatíva lehet egy hasonló díjcsomag.

Bővebben: Ezt neked Matolcsy új adója: 2013 legolcsóbb bankszámlái - KATTINTS!

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 25. hétfő
Orbán
22. hét
Május 25.
Törülközőnap
Május 25.
Afrika napja
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?