Tizenöt hónapos mélypontra, 66 000 dollárra esett a Bitcoin árfolyama, noha Donald Trump amerikai elnök korábban látványosan a kriptovaluták mellé állt.
Minden idők legsikeresebb konzoljává vált a japán játékipar ikonikus gépe: óriási roham indult érte
A Nintendo Switch a vállalat történetének legkelendőbb konzolja lett: a 2017-es megjelenése óta már több mint 155 millió darabot adtak el belőle. Ezzel megelőzte a Nintendo DS-t, és már csak a 2000-ben debütált Sony PlayStation 2 áll előtte az örökeladási ranglistán, több mint 160 millió eladott példánnyal.
A Nintendo legfrissebb pénzügyi jelentésének közzététele után a cég részvényei 11 százalékot estek, ami a befektetők szoftvereladásokkal és memóriachip-árakkal kapcsolatos aggodalmait tükrözi. A vállalat szerint ugyanakkor a 2025 júniusában piacra dobott Switch 2 erősen startolt: az év végéig 17 millió darabot értékesítettek belőle - közölte a BBC.
Christopher Dring iparági szakértő emlékeztetett arra, hogy az eredeti Switch rajtjakor rendkívül alacsonyak voltak a várakozások. A konzol sikerét szerinte elsősorban a Nintendo erős játékkínálata magyarázza. A Mario, a Zelda, a Pokémon és a Mario Kart sorozatok mind a Switch-korszakban érték el eddigi legjobb eladási számaikat. Még a Luigi's Mansion és a Mario Party is több tízmillió példányban kelt el.
A világjárvány szintén jelentősen hozzájárult a sikerhez. A lezárások idején az emberek otthoni szórakozási lehetőségeket kerestek. Rachel Watts szabadúszó videojáték-újságíró szerint mindenki, akit ismert, rendelkezett Switch-csel. A kézikonzol-jelleg és a kifejezetten fiatalabb közönségnek szóló játékok különösen vonzóvá tették a készüléket.
A Switch sikere ugyanakkor kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy utódja képes lesz-e megismételni ezt a teljesítményt. Furukava Suntaró, a Nintendo elnöke arra figyelmeztetett, hogy a magasabb memóriachip-árak nyomást gyakorolhatnak a nyereségre. A RAM ára jelentősen emelkedett, ami 2026-ban számos elektronikai eszköz drágulásához vezethet.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Chris Scullion, a Video Games Chronicle helyettes szerkesztője szerint az amerikai vámok és a Nintendo fő piacainak gazdasági helyzete egyaránt azt eredményezheti, hogy a Switch 2 soha nem éri el elődje magasságait. Úgy véli, a konzol sikere szinte garantált, de a Nintendónak el kell fogadnia, hogy az új készülék "csupán" nagyon jól fog fogyni, és nem minden korábbi Nintendo-terméknél jobban.
Teszten a legnagyobb márkák beépíthető sütői: ezek a legjobbak 2026-ban, velük nem lehet mellényúlni
A teszteredmények azt mutatják, hogy óriási különbségek vannak abban, hogy a sütők mennyire sütnek egyenletesen, vagy éppen mennyire megbízhatóan melegítenek.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







