6 °C Budapest
Jelentkezz a képzésre, amivel ősztől új szakmád, pár éven belül pedig milliós fizetésed lehet (x)

Jelentkezz a képzésre, amivel ősztől új szakmád, pár éven belül pedig milliós fizetésed lehet (x)

PR
2023. január 3. 12:35

Szilveszterkor sokan megfogadják, hogy az új évben munkahelyet váltanak, vagy akár teljesen fel is adják addigi életüket, és egy másik szakmában kezdenek új karriert. Számukra jó hír, hogy a jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzetben is van olyan terület, ahol egy fél éves, intenzív képzés után, jellemzően 2 hónapon belül munkához lehet jutni, ráadásul 3-6 év tapasztalattal már átlagosan bruttó 1 millió forintnál is többet lehet keresni. Arról nem is beszélve, hogy az ezen a területen dolgozók gyors előléptetéssel számolhatnak, és túlnyomó többségük számára a külföldi munkalehetőség és a home office is opció - ezek derülnek ki a PROGmasters programozóiskola és IT képzési központ több száz végzettje körében készített felmérésből. A PROGmasters most három új képzést is indít azok számára, akik karriert váltanának, amelyekre még bárki jelentkezhet.

Programozói tudás nélkül is el lehet kezdeni ezt a képzést

A junior informatikusok iránti töretlen kereslet fényében nem meglepő, hogy a PROGmasters végzettjeinek több mint harmada korábban vendéglátósként, tanárként, pénzügyi területen vagy a médiában dolgozott. Mivel a karrierváltók jelentős része a képzés előtt semmilyen programozói tudással nem rendelkezik, ezért számukra a PROGmasters Java Start programozás tanfolyamot indít, amelynek résztvevői február végéig elsajátíthatják a programozás alapjait. A munka mellett végezhető, 6 hetes online képzésre január 8-ig, azaz ezen a héten még bárki jelentkezhet. Ráadásul a Java Start programozás tanfolyam záróvizsgáját legalább 70%-ra teljesítő résztvevők mentesülnek a márciusban induló, állásgaranciát kínáló képzések szakmai felvételije alól.

Aki most jelentkezik, idén ősszel junior fejlesztőként állhat munkába

Azok a karrierváltók tehát, akik már rendelkeznek alapfokú programozói ismeretekkel, vagy elvégzik a 6 hetes online Java Start programozás tanfolyamot, két – állásgaranciát kínáló – képzésre jelentkezhetnek, amelyek résztvevői várhatóan már idén ősszel megkezdhetik új karrierjüket junior programozóként. A márciusban induló és 6 hónapig tartó, munka mellett végezhető Junior Java backend fejlesztő, vagy a szintén fél éves, azonban intenzív, nappali Vállalati full-stack szoftverfejlesztő képzéseket online – az utóbbit személyesen is – elvégezhetik a résztvevők.

Állásgarancia is járhat és államilag elismert képesítő bizonyítvány is szerezhető

E két, 6 hónapig tartó tanfolyam egyikét elvégezve tehát várhatóan már idén ősszel munkába is lehet állni junior programozóként a PROGmasters több mint 80 partnercégének valamelyikénél - erre az iskola a képzési díj felére szóló pénzvisszafizetési garanciát is kínál. Emellett ráadásul a végzettek elhelyezkedését segíti a megszerezhető államilag elismert képesítő bizonyítvány is.

Január 8-ig még a tavalyi áron, akár 500 ezer forinttal olcsóbban lehet jelentkezni

A PROGmasters három új Java képzése iránt érdeklődők számára a jelentkezés nem jár semmilyen kötelezettséggel. Ráadásul akik az állásgaranciát kínáló Junior Java backend fejlesztő és a Vállalati full-stack szoftverfejlesztő képzésekre még ezen a héten jelentkeznek, sikeres felvételi esetén 140-500 ezer forintot is megspórolhatnak a képzési díjból a választott képzéstől függően.

(x)

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem