Októberben több nagy sorozat is új évaddal tér vissza a SkyShowtime kínálatába.
Elhunyt Varga Ákos, vagyis Mankind, a magyar elektronikus zenei színtér egyik ismert DJ-je és producere – írta meg a Recorder. A techno felől érkező zenész 2017 óta volt aktív a hazai klubéletben, az elmúlt években pedig Berlinben is építette nemzetközi karrierjét. A halálának okát nem közölték.
Mankind pályafutása az ILL Panorama esteken indult, később a Premier Klub és az Arzenál rendszeres fellépője, valamint az Aether Club rezidense lett. A Pursuit Of Acid kollektíva tagjaként is dolgozott, és több nagy magyarországi fesztiválon is fellépett. Zenéit a hipnotikus, perkusszív és acidos hangzás jellemezte, később pedig a sötétebb ambient és drone irányzatok felé is fordult.
Nemcsak előadóként, hanem programszervezőként és producerként is aktív volt. Több klub és fesztivál programjának összeállításában vett részt, ROT című videója pedig különdíjat kapott a 2019-es Klipszemlén. 2020-ban jelent meg az Untitled Benefits című anyaga.
Két év produceri szünet után 2024-ben tért vissza a Lost & Found című EP-vel. A kiadvány különlegessége, hogy a zenékbe a mindennapi élet hangjait is beépítette, többek között egy orvosi rendelő ajtócsapódását és zalakarosi madárhangokat. Az EP a Madrapur kiadó első megjelenése volt, amelyet Földi Ádám fotóssal közösen alapított.
Mankind több ismert magyar előadónak is készített remixet, köztük az Anima Sound Systemnek és a Jazzékielnek. Az elmúlt években Berlinben élt, ahol többek között a Tresorban, a Sisyphosban és a Kater Blauban is fellépett. 2026 elején a HÖR stúdiójában is játszott.
Berlinben készítette el a Feleletnek Főhőse című EP-jét is, amely a Free Sequence kiadónál jelent meg. Legutóbbi anyaga, a Jentrico Mystico című kiadvány néhány héttel ezelőtt jelent meg a barcelonai Diffuse Reality kiadónál.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Halálának hírére pályatársai is megemlékeztek róla. Dj Infragandhi a közösségi médiában méltatta Mankind tehetségét és szenvedélyét, míg a vele együtt induló DJ-producer, Man + Machine személyes hangvételű bejegyzésben búcsúzott tőle.
Mankind a magyar techno- és klubéletben eltöltött közel egy évtized alatt nemcsak előadóként, hanem szervezőként és kiadóalapítóként is jelen volt. Pályájának utolsó éveiben a budapesti színtér mellett már a berlini elektronikus zenei közegben is aktív szereplővé vált.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






