Egy kisebb budai villa árát szórta el Tóth Vera: erre költötte a pénzt

Egy kisebb budai villa árát szórta el Tóth Vera: erre költötte a pénzt

2022. június 6. 16:01

Az énekesnő megerősítette, hogy pályája elején nem bánt jól a pénzzel, gyakran vett magának és közvetlen munkatársainak teljesen értelmetlen dolgokat. Hogy miért tette mindezt, azt Kadarkai Endrének mesélte el, a Szavakon túl című műsor legújabb epizódjában.

Kadarkai Endrénél járt Tóth Vera, és egyből mély témával nyitották az interjút: az énekesnő megerősítette, hogy pályája elején nem bánt jól a pénzzel. Mivel egy panellakásban, viszonylag egyszerű körülmények között nőtt fel, karrierje elején az első gázsijait elszórta értelmetlen dolgokra.

Koncert után bementünk hajnalban egy szupermarketbe például, toltam egy bevásárlószekeret magam előtt, és mondtam a vokalistáimnak, amit szeretnétek azt tegyétek bele. Tényleg mint egy király. (...) Amikor láttam, hogy a vokalistalány nézegeti a magnót, akkor beletettem a magnót: mondom, ezt most megveszem neked. Meg amit magamnak gondoltam. És haza mentünk egy teli csomagtartó hülyeséggel, amire tökre nem volt szükségünk, de jó érzés volt, hogy megtehettük.

Mint bevallotta, ezt több alkalommal is megtette, a fenti példa nem számított kirívó esetnek, és nem feltétlenül a minőség volt a lényeg: bármi ami megtetszett neki, legyen bármily haszontalan is, azt megvásárolta. De sokaknak segített anyagilag is, ám azok az embereke már nincsenek mellette. Mint mondta, 

egy kisebb rózsadombi villa árát locsolta szét.

Mint ahogy azt Vera megjósolta, a témát felkapta az internet, de talán nem is baj, hiszen fontos, sokakat érintő  problémákról beszélt. Egyrészt a pénz. Nyilván kevesen születnek úgy, hogy tudnak bánni a pénzzel, ezt is tanulni kell, sokaknak egy életen át. Mivel Magyarországon a közoktatásban gyakorlatilag nincs pénzügyi nevelés, így a szülők feladata megtanítani gyermekeiket, hogyan bánjanak vele. A témával mi is gyakran foglalkozunk.

Másrészt beszél az okokról is, hogy miért tette mindezt:

Egy szeretetkoldus voltam

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Sokáig hitte magáról, hogy azt a mennyiségű szeretetet, amennyire szüksége van, senki nem tudja megadni neki ezen a világon. Ám amikor megtanulta őszintén szereti végre önmagát, harmóniába került az élete.

A rengeteg önismereti tréning lehet, hogy fáj, de arra jó, hogy egy idő után automatikussá válnak dolgok, gondolatok, jobban megérted a világot és magadat. Én megértettem magamat. Aztán magamon keresztül a világot is megértettem. Pontosan tudom, kinek hol a helye, mi miből fakad, de ehhez rengeteg önismeretet kell gyakorolni. És most köszönöm meg magamat, hogy 20-21 éves korom óta gyakorlatilag mindig jártam pszichológushoz. 

Mint ahogy Vera példája is mutatja, segítséget kérni nem szégyen ma már, nincsenek megbélyegezve azok akik pszichológushoz járnak, sőt, lényegesen jobb minőségű életet élhetnek. Ez egy olyan depressziós nemzetnek, mint amilyen a magyar, különösen fontos. Aki úgy érzi, szüksége van rá, és megteheti, az feltétlenül kérje szakember segítségét.

Címlapkép: MTI/MTVA/Kaszner Nikolett

NEKED AJÁNLJUK
Az Ötöslottó nyerőszámai a 12. héten

Kihúzták az Ötöslottó 12. heti nyerőszámait, a sorsolást pedig ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Vajon elvitte valaki a 650 milliós főnyereményt?

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem