11 °C Budapest
Magyar milliárdos jött pénzt kérni az RTL Cápáitól: nem szégyelli, nagyon mellényúlt

Magyar milliárdos jött pénzt kérni az RTL Cápáitól: nem szégyelli, nagyon mellényúlt

2022. március 6. 20:28

Elérkeztünk a Cápák között negyedik évadának utolsó részéhez, amely bővelkedett az izgalmakban! Láthattunk tortából készült hortobágyi palacsintát, és szennyvízből készült tisztítószert is bemutattak a nagyhalaknak. Bár a befektetők már jópár éve sulykolják, hogy mennyire fontos, hogy a vállalkozók helyesen lőjék be a cégértéket, a tipikus hibát a 10. epizód szereplői is rendre elvétették - amin fel is húzták magukat a Cápák. Balogh Levente meglepő ajánlata a legvégére maradt, és a mai részből az is kiderült, hogy mire jutottak a fiatalok, akik az ajándékozást reformálnák meg.

Felemás érzésekkel vártuk a vasárnap estét, hiszen bár megérkezett a Cápák között legújabb epizódja, ám ugyanakkor már el is érkeztünk az RTL Klub üzleti showjának évadzárójához. 10 izgalmas hét után vonulnak szüntre a nagyhalak, de szerencsére nem sokáig, hiszen a csatorna már várja a jelentkezőket a következő évadba!

Mindenesetre a széria utolsó része is bővelkedett izgalmakban, még akkor is, ha a nagy üzletre egészen a legvégéig kellett várni! Miközben ismét Moldován András idegeivel játszottak a jelentkezők, láthattunk tortából készült steaket is, és persze számos túlértékelt céget is - utóbbi ebben az évadban is rendre visszatérő hiba volt a vállalkozók részéről. Bár sokáig úgy tűnt,hogy ebben a részben sem köttetik üzlet, Balogh Levente az utolsó jelentkező kezébe csapott. Mutatjuk a Cápák között 10. részének legizgalmasabb pillanatait!

Szennyvízből csinálnának pénzt

Elsőként Bhasin Sunny érkezett a stúdióba társával, Szabó Tönki Alberttel, az india származású környezetmérnök Bashin Sunny 25 éve tervez és épít szennyvíztisztító telepeket Magyarországon. Vállalkozása a tisztítás egyik végtermékéből, a szennyvíziszapból állít elő értékes terméket. Világszabadalommal bíró technológiájukkal ugyanis képesek vízzé és ecetsávvá alakítani azt, amiből némi növényi adalékanyaggal háztartási tisztítószerek készülnek.

Mint elmondták, ha Magyarországon minden tisztítószer így készülne, akkor 15-20 millió liter ivóvizet lehetne megspórolni évente, hiszen a termékeik nem szennyezik a környezetet, természetes anyagból készülnek. A cég 2018-ban indult, a termékek mára két nagy üzletláncban és nagy drogériákban is elérhető, valamint Ausztriában is kaphatóak a tisztítószerek. A kiskereskedelmi ár 900 és 1200 forint között mozog, több mint 50 százalékos árréssel dolgoznak. Sunny elmondása szerint így 30 hónapon belül több mint 100 millió forint árbevételük volt a termékek után.

A vállalkozó 10 százalékos tulajdonrészt ajánlott fel a Cápáknak, cserébe 175 millió forint befektetést kért. Ehhez a cég is hozzátenne 175 millió forintot, amiből kiépítenék a saját gyártókapacitást, és építenék a márkaismertséget.

Bashin Sunny 25 éve foglalkozik szennyvíztelepek építésével, az új technológiával tisztítószert gyárt az iszapból. Fotó: RTL Magyarország
Bashin Sunny 25 éve foglalkozik szennyvíztelepek tervezésével és építésével, az új technológiával tisztítószert gyárt a szennyvíziszapból. Fotó: RTL Magyarország

Kiderült, hogy a technológia lényege, hogy a szennyvíziszapot egy különleges eljárással gyakorlatilag megfőzik, mint a sört, majd desztillálják, így kapják meg az ecetsavat. A "maradék" iszapot pedig tovább lehet hasznosítani, például biogáz készülhet belőle. Sunnyi kifejtette, meg akarták mutatni, hogy környezetbarát termékeket is lehet olcsón készíteni.

Nem tudom, én hiszek abban - tisztelettel elnézést kérek -, hogy a sz*rból is pénzt kell csinálni, ez egy fontos dolog. De nem zavarja szerinted az embereket, hogy a végén kifújja, és arra gondol, hogy újrahasznosított fekália?

- tette fel a kérdést Moldován András, de a vállalkozó szerint ez nem szokott probléma lenni, mert az emberek megértették, hogy így készül a környezettudatos termék, amiből eddig 150 ezer palackkal adtak el. Balogh Levente kérdésére Sunnyi elárulta, hogy a cégnek 2020-ban és 2021-ben is kb. 40 milliós bevétele volt, nyereséget még nem termelt, viszont a vállalkozó egyelőre nagyjából 250 milliós bukóban van a 2018-as indulás óta. Levente meg is jegyezte, hogy az 1,8 milliárdos cégértéket ennek tükrében sokallja. A veszteséget egyébként a fejlesztések hozták össze, hiszen gyártósort, telephelyet is építettek.

Levente rákérdezett, hogy ha ennyi helyen jelen vannak a termékek, akkor hogyhogy csak 150 ezer darabot tudtak eladni belőlük. Mint kiderült, a cég nem kapkodott a konkrét partnerek után, hanem az áruházi belistázásokra ment rá, és a márka sem olyan ismert - Sunny ezen a ponton be is ismerte, hogy nem értenek a marketinghez.

Lakatos István szerint egyelőre nem is kellene a gyárbővítéssel foglalkozni, hiszen bőven tudnak annyi terméket készíteni, ami elfogy. Nem értett egyet azzal, hogy az értékesítés fejlesztése helyett új befektetéseket vadászik a vállalkozó, így ki is szállt.

Az benne egy kicsit mókás, hogy Sunny te egy milliárdos vagy, ugyanolyan jogon ülhetnél itt is, mint ott, ugye?

- mondta Balogh Petya, aki szintén nem adott ajánlatot, de drukkol a cégnek, mert az ilyen termékek miatt lesz jobb a bolygón élni. Tomán Szabina érti, hogy miből lesz pénz, de szerinte ebben az állapotban a cég nem értékhelyes, úgyhogy ki is szállt, és András sem ajánlott befektetést. Levente szerint Sunny utat tévesztett, nagykiszerelésben kellene árulnia az alapanyagot tisztítószergyáraknak. Nem akart egy újabb márkát felépíteni, úgyhogy végül ő sem tett ajánlatot.

Visszatérő hibát vétett a kávés vállalkozó

Másodikként Varga-Dankó Magdaléna és Hajdú Balázs érkezett a stúdióba, akik szélesebb körben szeretnék elterjeszteni a speciality kávékat. Léna fiatal vállalkozóként vágott bele a kávézóüzemeltetésbe férjével, a harmadik egység már a pörkölőmester, Balázs segítségével jött létre. A pörkölőüzembe a híres kávétermelő országokból vadásszák a speciality minősítésű alapanyagot, a kávékat elsősorban vendéglátóhelyeknek értékesítenek.

Most a lakosság felé is nyitnának, Léna szerint a termékeik árban és minőségben is felveszik a versenyt az ismert szereplőkkel, egyes kávékon akár 150 százalékos hasznot is tudnak realizálni. 2020-ban 13 milliós bevételük volt, egy évre rá pedig nagyjából 32 millió forint, tehát a padémia ellenére majdnem triplázni tudtak. Az üzem fejlesztésére 35 millió forintot kellene költeni, a Cápáktól ehhez 17,5 millió forintot kértek, cserébe 10 százalékos tulajdonrészt ajánlottak a pörkölőből.

Varga-Dankó Magdaléna egyelőre a saját kávézóinak pörköl, de a boltok polcain is megjelenne. Fotó: RTL Magyarország
Varga-Dankó Magdaléna egyelőre a saját kávézóinak pörköl, de a boltok polcain is megjelenne. Fotó: RTL Magyarország

Balogh Levente azzal kezdte, hogy az előző évadban már belevágott egy kávés vállalkozásba, ami nem teljesen úgy sült el, ahogy ő szerette volna. Viszont sok dolgot megtanult a piacról, így meg is kérdezte, hogy Lénáék maguknak hozzák-e be a kávét, de kiderült, hogy zöldkávé importől cégektől veszik.

De hát azt mindenki tudja, milyen kamuzás ez, hogy ti vadásztok, meg mit csináltok, vegyetek puskát és azzal vadásszatok!

- vetette oda Moldován András. Az import kérdésében végül arra jutottak a nagyhalak, hogy bármit meg lehet oldani, csak volumen kérdése, ami még nincs meg a vállalkozóknak. Kiderült viszont, hogy Léna csak a kávépörkölős cégből adna részesedést a Cápáknak, a négy kávézóból nem kapnának tulajdonrészt - az külön megbeszélés kérdése.

Megint ott vagyunk, hogy 175 milliót ér a semmi. Mert van egy csávó, aki ki tudja választani, hogy melyik kávé zöldebb, a tudás az, ami itt az érték gondolom

- háborodott fel András. Léna elismerte, hogy valóban nem ér ennyi a pörkölő, viszont azért értékelték ennyire, mert a bevétel a terveik szerint nőni fog.

Most abban vagyunk, hogy te árulod a reményedet, még a saját üzleti terved szerint is csak 70 milliót ér ez a daráló. (...) Érted, és akkor idejössz, és azt mondod, hogy 175 millió?

- tette fel a kérdést András. Balogh Leventének is az volt az aggálya, hogy a piacon sok ilyen "babakonyha" van, rengeteg versenytárs, és Léna vállalkozása egyelőre nem üzlet. Lakatos István rákérdezett, mi lesz a beruházással, ha nem kapnak befektetést: mivel akkor is megvalósítják, így megnyugodott, hogy nem rajta múlik a dolog, és ki is szállt. Miközben a Cápáknak készültek a kávékóstolók, Levente és Léna elkezdett a retail üzletágról beszélni, a vállalkozó felvetette, hogy a kávéjukat azzal lehetne eladni, hogy magyar gyártású. Erre András igencsak felkapta a vizet:

Ez ugyanaz, mint a környezettudatos, ez duma! Hagyjuk már ezeket, mindenkinek duma! Olyan kávét veszek, ami finom...

Levente kifejtette, hogy a piacon a legnagyobb nehézség a marketing. Hiába jó egy termék árban és minőségben is, ha az emberek nem veszik meg, hogy megkóstolják, állandó fogyasztók legyenek. Ehhez az üzletember szerint 50-100 millió kellene. Szabina úgy gondolta, hogy a vállalkozó ajánlata nem volt jó, így kiszállt, és Andrásnak is a cégértékkel volt a problémája. Petya olyan céget keres, ahol idővel meg tudja tízszerezni a pénzét, de Léna erről nem tudta meggyőzni. Levente sem adott ajánlatot, de óva intette a vállalkozót attól, hogy a retail üzletággal próbálkozzon. Az adás végén kiderült, hogy a Craker Jack nyerte a Spar Hungaricool különdíját.

Meghökkentette a Cápákat a borsófőzelék-torta

A következő jelentkező Sabján Adrienn volt, aki korábban közgazdászként, könyvelőként dolgozott, de már a gasztronómiával foglalkozik. Konkrétan egy cukrászdát üzemeltet, ahol nagyon különleges tortákat csinál, a Cápáknak is ilyeneket hozott: volt itt borsófőzelék, steak, tonhalsaláta, és hortobágyi palacsinta is - természetesen mind fondantból. Az első valósághű kajatorta egy ismerősének készült, csirkepörköltet mintázott. Ekkor döntött úgy, hogy szakít korábbi életével: írt egy hobbicukrászoknak szóló könyvet, és elvégzett egy tanfolyamot is.

2020 nyarán nyílt meg a cukrászdája, ami egy év alatt 86 millió forint bevételt termelt, amiből 30-35 millió forint az adózás előtti eredmény. Adrienn növekedni szeretne, új üzemet létrehozni. Ehhez a Cápáktól 60 millió forintot kért, amiért cserébe 10 százalékos részesedést ajánlott.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mialatt István kiosztotta a tortákat a Cápáknak, kiderült, hogy az első üzleti évet nagyjából 40 milliós haszonnal tervezi a vállalkozó. A kajatorták igazából a cég marketingjét hajtják, a bevételnek csupán a 20 százaléka érkezik belőlük, nagyobb részt inkább a többi sütemény hoz pénzt, és Adrienn azt is elmondta, hogy már van két alkalmazottja is a cukrászdának. A befektetőjére társként is tekintene, aki segít neki a fontos döntésekben, a cégét pedig franchise formában tervezi növelni - ő a receptúrát adná.

Sabján Adrienn meghökkentő tortákat hozott a Cápáknak. Fotó: RTL Magyarország
Sabján Adrienn meghökkentő tortákat hozott a Cápáknak. Fotó: RTL Magyarország

Jelenleg hetente 40 tortára van kapacitása, és az erős hétvégéken az üzlet naponta 400-500 ezres forgalmat generál, egy átlag napon pedig a 200-300 ezer forint is megvan. Levente szerint nem kell még franchise-ban gondolkodni, először a jelenlegi üzletet kell kimaxolni, Petya pedig abban volt bizonytalan, hogy meddig tarthat a kajatorták pr-hatása, mert már nem újdonságok. Adrienn is tudja, hogy ennek egyszer vége lesz, ezért sem specializálódott a tortákra. Viszont a hobbicukrászok országszerte várják a videóit.

Mint a vállalkozó kifejtette, napi 2-3 órát alszik, rengeteget dolgozik, mert jelenleg nincs helyettese a vállalkozásban. Moldován András úgy gondolta, hogy egy "cukros üzlet" elég az ember életében, neki már van ilyen befektetése, úgyhogy nem adott ajánlatot. Istvánnak pont az ellenkezője volt a problémája: nincs olyan üzlete, amihez hozzá tudná kapcsolni a cukrászdát, így ő is kiszállt. Petya elmondta, hogy bár tiszteletreméltó, ahogy Adrienn idáig eljutott, de a pénzt amit kér, maga is ki tudja majd termelni, így ő is kiszállt.

Fotó: RTL Magyarország
Fotó: RTL Magyarország

Szabina ezért az összegért sokkal nagyobb szeletet kért volna a tortából, amit "reálisan és okosan" biztosan visszautasított volna a vállalkozó - így inkább nem is árulta el, mennyi részesedést szeretett volna. Levente szerint is jó üzlet a cukrászda, de Adrienn márkája nem sokat ér, ő maga ér sokat, ha kiesik, akkor pedig tönkre is menne a cég, így ő sem adott ajánlatot. Miután a vállalkozó távozott, Moldován András kifejtette, hogy miért is olyan fontos jól belőni a cégértéket: ha most elkértek volna 40 százalékot a vállaltból, akkor nem biztos, hogy Adrienn ugyanúgy csinálná tovább. A műsor végén kiderült, hogy a K&H innovációért és fenntarthatóságért különdíjára a Cake To Go-t jelölték.

Nem voltak vevők az ajándékokra

Következőnek egy trió érkezett: Gyarmati József, Erdélyi Zsolt és Andrónyi Márton egy ajándékozós üzletet hozott a Cápák elé. Nem kerteltek sokat, rögtön köszönés után bemondták, hogy 10 millió forintot kérnek a nagyhalaktól, cserébe 10 százalékos tulajdonrészt ajánlanak. A fiatalok egy közösségi ajándékozási felületet hoztak létre, hogy elkerülhetőek legyenek a hasztalan, soha nem használt ajándékok. Annyi a lényeg, hogy a felhasználó létrehoz egy ajándékkártyát, amit megoszthat barátaival, akik arra utalnak neki pénzt - amit az ajándékozott beválthat arra, amire szeretné.

Kutatásaik szerint Magyarországon 800 ezer fő lenne nyitott egy alternatív ajándékozási platformra, ennek a 10 százalékát szeretnék pár éven belül elérni. Webshopokkal kötnek szerződést, az termékeiket, szolgáltatásaikat lehet megvenni az oldalon, amiért 10 százalékos jutalékot kérnek. Már 4 partnerük van, további 15-öt akarnak bevonni, amivel lefednék az ajándékpiac nagy részét.

Kiderült, folyamatosan nézik a piac visszajelzéseit, a piaci résre lőnek, azok a célcsoport, akiknek nehezére esik ajándékot választani, vagy rossz ajándékokat szoktak kapni. Eddig nem termeltek bevételt, mert most léptek piacra az oldallal, 1,5 milliót költöttek eddig a fejlesztésekre. István erre fel is kapta a fejét, hiszen a cégértéket 100 milliósra becsülték a vállalkozók.

Gyarmati József, Erdélyi Zsolt és Pozsonyi Márton véget vetne a hasztalan ajándékozásnak. Fotó: RTL Magyarország
Gyarmati József, Erdélyi Zsolt és Andrónyi Márton véget vetne a hasztalan ajándékozásnak. Fotó: RTL Magyarország

András szerint "antiüzletember" hozzáállás, hogy az egyik tulajdonos maga fejlesztette a weboldalt. És kiderült, hogy a technikai háttér, a fizetési rendszer is rendben működik már. Ugyanakkor Moldován felvetette, hogy minden olyan cégnek, aki valamilyen virtuális fizetést kínál, már van pénztárca szolgáltatása.

Az a helyzet, hogy ti csináltok valamit, amiért fizetni kell, pedig fölösleges. Miért nem egyszerűbb, ha csak annyit mondok, hogy gyerekek, tandemugrani szeretnék, dobjatok össze 50 ezer forintot, itt a bankszámlám

- vetette fel István, és Levente szerint is manapság már a legtöbb születésnapon így ajándékoznak, ha közösen akarnak adni valamit. Egyszerűen meg lehet oldani egy chat-csoporttal, valaki pedig beszerzi az ajándékot.

Moldován András szerint nincs az a pénz, amiből olyan szintre lehetne fejleszteni a vállalkozást, hogy egy techóriás is felfigyeljen rá, így kiszállt. Petya szerint a fő dilemma, hogy ritkán vannak születésnapok, így a felhasználók nem szoknának rá az oldalra, a hűség kialakításán áll vagy bukik minden. Istvánnak is hasonló aggályai voltak, és az volt az érzése, hogy Joci lyukat akar beszélni a hasukba, úgyhogy ki is szállt. Levente is arról beszélt, sok pénz kell ahhoz, hogy ismert legyen a brand, szerinte ez inkább álom, mint vállalkozás, úgyhogy kiszállt. Szabinának hiányzott az újdnság a platformról, úgyhogy ő sem adott ajánlatot. Petya kiszállt, de érdekelte, hogy hova fog jutni a cég fél-egy év múlva.

A fiatalokat az vigasztalhatja, hogy a Next-Present megnyerte a Telekom Digitálisan Tettrekész különdíjat - derült ki a show végén.

Nagyágyút igazolt Balogh Levente?

Következőnek Dr. Pallagi Edina érkezett a műsorba, aki gyógyszerész, és egyetemen is tanított. Ezt cserélte le a vállalkozására, amelyben az eddig megszerzett tudását hasznosítja. Cége natúrkozmetikumokkal foglalkozik, a családi házuk alagsorában alakította ki a gyártóterületet, amely megfelel az előírásoknak is. Fél éve dobta piacra termékeit, vannak arc- és bőrápolási készítmények, és aromaterápiás termékek is. 12 termékből áll a kínálata, kb. 300 darabot már el is tudott adni.

Termékenként 1500-2000 forint haszon realizálható. Tudja, hogy még az elején jár, a tudatos vásárlói réteget akarja megcélozni. Edina 3 millió forintért cserébe a vállalkozás első három évi bevételének 15 százalékát ajánlotta fel a Cápáknak.

Kiderült, a termékek szavatossági ideje egy év, és tartósítószer nélkül a jövőben sem lehet olyanokat fejleszteni, amik tovább elállnak. Edina pedig azért hagyta ott 20 év után az egyetemi állását, mert önmaga akart lenni, másban is kipróbálná magát. Eddig webshopon és a patikai partnereknél értékesített, kb. 1,2 millió forint volt a bevétele. István arról beszélt, hogy az ajánlat nem túl jó, hiszen a befektető vagy kicsit bukik, vagy egy keveset nyer, miközben Edina megtanulja, hogy adja el a termékeit. Erre a vállalkozó elmondta, hogy a saját elkötelezettségét, és a cég fejlődését sem akarja kockáztatni, óvatos akar lenni.

Dr. Pallagi Edina 20 év után hagyta ott munkahelyét, mert valami újra vágyott. Forrás: RTL Magyarország
Dr. Pallagi Edina 20 év után hagyta ott munkahelyét, mert valami újra vágyott. Forrás: RTL Magyarország

Célja, hogy eljusson a havi 500 termék értékesítéséig, így a második évre 24 milliós lenne a forgalom. Levente szerint a vállalkozón látszik, hogy fejlesztő, nem üzletember. Szabina pedig elmondta, hogy a patikák tele vannak hasonló termékekkel - Edina viszont magyar termékekkel nem találkozott.

Azt gondolom, hogy te egy csodálatos gyógyszerész vagy, és egy antiüzletasszony. Te otthon akarnál kutatni, miközben én ezt eladnám, meg marketingessel beszélnék

- mondta Moldován András, majd azzal a lendülettel ki is szállt, hozzátette, szerinte a vállalkozás még kicsi. Petya arról beszélt, lassan, stabilan nem lehet céget építeni, vannak pillanatok, amikor nagyot kell ugrani, és a téma sem érdekli, úgyhogy nem is adott ajánlatot. Szabina szerint bár Edina jó szakember, de nagy a konkurencia, így bár ajánlatot nem adott, de figyelni fogja a céget. István elismerte, nagy dolog, hogy 20 év után volt mersze váltani, de a vállalkozói léthez mentalitás is kell, szerinte Edina nem merne nagyott vállalni, ha nyomást helyezne rá, úgyhogy ő is kiszállt.

Az utolsó szó Leventére maradt, aki pont ebben a témában mozgolódik: az volt a problémája, hogy a vállalkozó nem ajánlott tulajdonrészt. Háromszor egymillió forint "tanácsadói díjat" ajánlott Edinának, aki cserébe három évig az ő termékeit is fejleszti, és idővel a vállalkozó termékei is megjelennének a brandje kínálatában. Emellett Levente a márkanév 51 százalékát is kérte Edinától, aki a Cápák tanácsára kockáztatott egy nagyot, és elfogadta az ajánlatot.

Így tehát a 3 milliójáért Levente három évre "leigazolta" saját brandjéhez a szakembert, és megszerezte a márkanév 51 százalékát. A pitch után Lilunak elmondta, sokkal jobb lett a végeredmény, mint amire számított, és izgatottan várja a közös munkát Leventével.

Figyelem! Már lehet jelentkezni a Cápák között 5. évadába

Ha üzleti ötleted megvalósításához, vagy vállalkozásod fellendítéséhez befektetőt keresel, jelentkezz az RTL Klub üzleti showműsorába az rtl.hu/capakkozott/jelentkezz oldalon!

Fotók: RTL Magyarország

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem