Emmanuel Macron francia elnök legfőbb tanácsadója kedden Moszkvában tárgyalt orosz tisztviselőkkel Ukrajnáról.
Újabb területek megszerzését jelentette be Oroszország: egyre durvább az előrenyomulás Ukrajnában
Az orosz hadsereg újabb területi nyereségeket jelentett be Ukrajnában, miközben Kinzsal hiperszonikus rakétákkal mért csapást ukrán katonai létesítményekre, amit az orosz polgári infrastruktúra elleni ukrán támadásokra adott válaszként indokoltak.
A moszkvai védelmi minisztérium vasárnapi közleménye szerint az orosz erők elfoglalták Kucserivka települést Harkiv megyében, valamint Rivnét a donyecki régióban. A tárca beszámolója alapján az orosz hadsereg Kinzsal hiperszonikus rakétákkal hajtott végre csoportos csapást ukrán katonai objektumokra.
A támadás célpontjai között szerepeltek az ukrán közlekedési infrastruktúra, valamint az üzemanyag- és energiaipar katonai célokat kiszolgáló létesítményei, továbbá egy nagy hatótávolságú támadó drónokat gyártó vállalat is. Az orosz védelmi minisztérium hangsúlyozta, hogy a művelet válaszlépés volt az orosz polgári infrastruktúra elleni ukrán "terrortámadásokra".
A hadijelentés szerint az orosz haderő hat ukrajnai frontszakasz közül négyen tudott előretörést elérni, és mintegy 1350 ukrán katona vesztette életét vagy sebesült meg súlyosan. A tárca közlése alapján a megsemmisített célpontok között szerepelt egy katonai reptér infrastruktúrája, üzemanyag- és lőszerraktárak, 16 páncélozott harcjármű, tüzérségi eszközök, valamint négy Neptun nagy hatótávolságú irányított rakéta és 172 drón.
A helyi hatóságok eközben az orosz ellenőrzés alatt álló ukrajnai területekről és orosz régiókból is ukrán tüzérségi és dróntámadásokat jelentettek vasárnap.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szergej Sztepasin, az orosz jogászszövetség elnöke, korábbi miniszterelnök a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: "az orosz bűnüldöző szervek, a nürnbergi per mintájára, már dolgoznak az ukrán "neonácik" elleni bírósági eljárás előkészítésén," többek között a kurszki régióban elkövetett bűncselekmények miatt. Hozzátette, hogy még korai lenne a tárgyalás helyszínéről beszélni. "Először fejezzük be a különleges műveletet, utána gondolkodjunk el ezen" - mondta.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







