1 °C Budapest

Íme az új Nemzet Sportolója: mostantól ennyit kap havonta az államtól

2017. június 28. 19:15

Kiderült, kit választanak meg a nemzet sportolói maguk közé tizenkettediknek. Az új tagnak a címhez tartozó járadékot is megkapja mostantól, de vajon mennyivel kap többet?

A kormány, a nemzet sportolóinak egyhangú javaslata alapján, a Nemzet Sportolója címet adományozza Kamuti Jenőnek, kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok vívónak, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökének. A 79 éves Kamuti Jenő tőrvívásban és párbajtőrvívásban egyaránt versenyzett, de kiugró sikereit tőrözőként érte el: egyéniben kétszer, 1968-ban és 1972-ben nyert olimpiai ezüstérmet, világbajnokságon 1957-ben tagja volt a győztes válogatottnak, emellett hatszor - kétszer egyéniben, négyszer csapatban - végzett a második helyen, ötszörös Universiade-győztes.

Mennyi járadékot kap ezentúl?

A cím bevezetésekor (2004-ben) 500 ezer forint járt, 2015 óta pedig havonta 630 ezer forintot kapnak a Nemzet Sportolói. Lényeges, hogy a cím elnyerésével már nem kaphatnak olimpiai járadékot, azonban, ha ez utóbbiak összege meghaladná a 630 ezer forintot, akkor az olimpiai járadékok összegét kapják ezen túl is. ez azt jelenti, hogy semmiképp sem járhatnak rosszul a Nemzet Sportolójaként.

Mivel Kamuti Jenőnek két olimpiai ezüstérme van, ezért mostantól a 630 ezer forintra lesz jogosult.

Eddig egyébként kevesebb, mint 200 ezer forint volt az olimpiai eredménynek kösznhető járadéka a nemzet újdonsült sportolójának.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?