Strukturálisan át kell alakítani a szövetséget, hogy az a céloknak alárendelt felelősökkel és a céloknak megfelelő tevékenységgel, és büdzsével a leghatékonyabban tudjon működni.
Csak egy tizeddel maradt el 100 pillangón az országos csúcstól Milák Kristóf, a női váltó is szépen nyitotta az Eb-t.
Három magyar úszó jutott be az egyéni középdöntőkbe a párizsi vizes Európa-bajnokság hétfői nyitónapján, míg a női 4x200 méteres gyorsváltó az esti, Jackl Vivien pedig a keddi döntőben küzdhet az érmekért..
A kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf 50 méter pillangón remekelt, 22,96 másodperces idejével mindössze egy tizeddel maradt el az országos csúcstól, így az ötödik helyen jutott a középdöntőbe. Szintén sikerrel vette a selejtezőt női 200 méter háton a mindössze 17 éves, ifjúsági Európa-bajnok Kokas Fanni a 13., valamint Szabó-Feltóthy Eszter a 6. helyen. Utóbbi erre az egyetlen versenyszámára koncentrálva szeretné kihozni magából a maximumot a kontinensviadalon.
A női 4x200 méteres gyorsváltó – Ugrai Panna, Ábrahám Minna, Késely Ajna és Pádár Nikolett összeállításban – magabiztos úszással, harmadikként kvalifikálta magát az esti fináléba. Pádár korábban 100 méter gyorson is medencébe ugrott, de a 28. helyével ott nem jutott tovább. Elmondása szerint a rövidebb táv csupán ráhangolódás volt a fő számaira, a 200 és 400 méterre.
A nap zárásaként Jackl Vivien 800 méter gyorson a harmadik idővel biztosította helyét a keddi döntőben, ahol saját egyéni csúcsának megdöntését tűzte ki célul. A fiatal úszó felkészülésében komoly változások történtek az elmúlt időszakban, ugyanis a két évvel ezelőtti, 2024-es párizsi olimpia után edzőt váltott, majd a Shane Tusuppal töltött, kevésbé sikeres tavalyi év után visszatért nevelőedzőjéhez.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Jackl az úszása után elmondta, hogy idén újra teher nélkül, élvezettel veti bele magát a munkába, és bár négy számban is indul az Eb-n, a szíve csücske továbbra is a 400 méter vegyes maradt.
címlapkép: Hegedüs Róbert, MTI/MTVA
Súlyos veszélyben lehetnek a sportolók a klímaváltozás miatt: vajon mennyi tragédia lesz még emiatt?
A klímaváltozással párhuzamosan egyre komolyabb fenyegetést jelent a szélsőséges hőség a sportolók számára.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






