A klub négy forduló után még egyetlen gólt sem szerzett a Premier League-ben, Richarlisont ennek ellenére még a Ligakupában sem játszatja Roberto De Zerbi.
José Mourinho egy róla szóló új Netflix-dokumentumfilmben árulta el, hogy 2013-ban már aláírt egy szerződést a Manchester Uniteddel, amelynek értelmében ő lett volna Sir Alex Ferguson utódja, ám végül visszalépett a megállapodástól, és a Chelsea-hez tért vissza - jelentette a The Guardian.
A Real Madrid portugál vezetőedzője a róla szóló, Mourinho című dokumentumfilmben beszélt először nyilvánosan a kulisszák mögötti történetről. Elmondása szerint amikor elhagyta a Real Madridot, megállapodott a Manchester Uniteddel, hogy átveszi a csapat irányítását a visszavonuló Ferguson után.
Végül mégsem az ész, hanem a szív döntött: Mourinho úgy érezte, a Real Madridnál töltött megterhelő időszak után olyan helyre kell mennie, ahol szeretik, ez pedig a Chelsea volt, ahol korábban két bajnoki címet, egy FA-kupát és két ligakupát nyert.
Nagyon megtisztelő volt, mert a Manchester United hihetetlen vonzerővel bír. Ha a Real Madrid a világ legnagyobb klubja, akkor a United nagyon-nagyon közel áll hozzá. Más dolog a futball szeretete, és más dolog egy adott klub szeretete. Azt hiszem, ez utóbbi az erősebb
- fogalmazott Mourinho.
A United legendás vezetőedzője, Sir Alex Ferguson is megszólal a dokumentumfilmben, és megerősítette a történetet. Az egykori menedzser elmondta, abban a hitben volt, hogy Mourinho elfogadta az ajánlatot, ám órák leforgása alatt megváltozott a helyzet.
Kora este felhívott, és sírt. Azt mondta: 'Alex, nem tudom megtenni, megadtam a szavamat a Chelsea-nek, és nem fogom megszegni.' Az indokát meg tudtam érteni, de csalódott voltam
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- idézte fel Ferguson.
A United végül David Moyest nevezte ki Ferguson utódjául, akit tíz hónap után menesztettek. Mourinho csak 2016-ban érkezett meg az Old Traffordra, ahol két és fél évet töltött. A Chelsea-nél a 2013-as visszatérésekor újabb bajnoki címet és ligakupát nyert, mielőtt 2015 decemberében menesztették volna.
Kemény volt elveszíteni a lehetőséget, hogy Ferguson utódja legyek, de nem bánom, mert szívből hoztam meg a döntést. Úgy érzem, ha valamit szerelemből teszel, soha nem csinálsz rosszat
- mondta a portugál edző. Mourinho egyébként a hétvégén Budapesten járt, az újra általa irányított spanyol rekordbajnok ugyanis a Ferencvárossal játszott felkészülési meccset. A Pénzcentrum a helyszínről tudósított, itt felidézheted a meccset:
-
Egy merész ötlettől a Vigadóig – 30 éves a KÖBE (x)
A Pesti Vigadóban ünnepelték a magyar biztosító három évtizedét.







