A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Magyar Nagydíjat.
Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) még Pep Guardiola előtt Carlo Ancelottit kereste meg a szövetségi kapitányi posztra – erősítette meg Paolo Maldini, a szervezet technikai igazgatója.
Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) még Pep Guardiola előtt Carlo Ancelottit kereste meg a szövetségi kapitányi posztra – erősítette meg Paolo Maldini, a szervezet technikai igazgatója.
Az olasz válogatottnak azóta nincs szövetségi kapitánya, hogy Gennaro Gattuso áprilisban lemondott, miután a nemzeti csapat sorozatban harmadszor sem jutott ki a világbajnokságra. A hét elején Gabriele Gravina helyett Giovanni Malagó, a FIGC elnöke arról beszélt, hogy tárgyalásokat folytattak Guardiolával, aki tíz év után a nyáron távozott a Manchester Citytől, a fizetése ügyében pedig akár kivételt is tennének.
A katalán edzőlegenda azonban kikosarazta az olaszokat: azt mondta, tíz manchesteri éve után pihenni szeretne, valamint családjával akar több időt tölteni.
Maldini a csütörtöki sajtótájékoztatón leszögezte, hogy elsőként a korábbi olasz játékost, a jelenleg a brazil válogatottat irányító Ancelottit szólították meg.
Nem titkolhatjuk, hogy Pep előtt Carlóval is beszéltünk. Őszintén szólva helyénvalónak tűnt azokkal kezdeni, akiket a világ legjobbjainak tartunk
– fogalmazott.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ancelotti – aki egykor Maldini edzője az AC Milanban – 2025-ben vette át a brazil válogatott irányítását, és májusban 2030-ig hosszabbította meg a szerződését. A norvégok elleni nyolcaddöntős vb-kiesés ellenére a brazil szövetség megerősítette, hogy a 67 éves szakember marad a kispadon, így az olaszok előtt ez a lehetőség meghiúsult.
A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint Guardiola évi 20 millió eurós fizetést kér, ami a duplája annak az összegnek, amit az olaszok kínálnak neki. Maldini erről a felvetésről nem kívánt nyilatkozni. Az 55 éves katalán szakember Angliában töltött tíz éve alatt hat bajnoki címet, három FA-kupát, öt Ligakupát és egy Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett a Cityvel.
A poszttal korábban Antonio Contét, Roberto Mancinit és Andrea Pirlót is hírbe hozták. Maldini szerint a szövetség ideális esetben már a hét végéig kinevezné az új szövetségi kapitányt, de a legfontosabb a megfelelő szakember megtalálása.
Elzárulnak az állami pénzcsapok? Gyökeres változás kapujában áll a magyar sport, ez lehet a megoldás
A jövőbeli sportgazdasági siker néhány kulcsa többek között a digitális lehetőségek és a női sportban rejlő gazdasági tartalékok kiaknázása lehet.








