Bár a korábbi NFL-irányító, Michael Vick még 2015-ben befejezte aktív pályafutását, most kiderült, hogy a mai napig komoly bevétele származik az NFL-től.
Vihar a biliben: lelépne a Chelsea szupersztárja, a klub viszont irtózatos árcédulát rakott rá
Enzo Fernández távozni szeretne a Chelsea-ből, miután a klubnak nem sikerült kiharcolnia az európai kupaindulást a szezonban. A londoni együttes azonban 120 millió fontot kér az argentin középpályásért - tudósított a BBC Sport.
A 25 éves világbajnok játékos, Enzo Fernandez 2023-ban 107 millió fontért igazolt át a Benficától a Chelsea-hez Jelenlegi szerződése 2032-ig szól, ami megmagyarázza a magas vételárat. Bár a Chelsea továbbra is számít Fernándezre a következő idényben, egy megfelelő összegű ajánlat esetén a vezetőség nem zárkózna el az eladásától - a játékos pedig személyesen jelezte, hogy távozni akar, a Chelsea ugyanis lemarad a következő idényben a nemzetközi szereplésről.
Fernández a most véget ért szezonban tizenöt gólt szerzett és hét gólpasszt osztott ki, ezzel a teljesítménnyel a második helyen végzett a Chelsea év játékosa-szavazásán. Az utolsó fordulóban, a Sunderland elleni vereséget követően látványosan integetett a szurkolóknak, amit sokan egyfajta búcsúként értelmeztek.
Az argentin játékos ügynöke, Javier Pastore már keresi a lehetséges új csapatokat. Fernández elsősorban a Real Madridba igazolna, ám a spanyol klub nem hajlandó kifizetni a Chelsea által kért összeget. Erre csak akkor lenne esélyük, ha jelentős bevételt tudnának termelni játékoseladásokból. Ráadásul a madridiakat a Manchester City középpályásával, Rodrival is hírbe hozták.
Lehetséges célállomásként felmerült a Manchester City is: a klub a közeljövőben várhatóan a Chelsea korábbi vezetőedzőjét, Enzo Marescát nevezi ki Pep Guardiola utódjaként. A City elsődleges célpontja azonban a Nottingham Forest középpályása, Elliot Anderson. A Paris Saint-Germain szintén szóba került, de a francia klub cáfolta az átigazolás lehetőségét.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Egy kiábrándító szezon után, amelyben a csapat trófeák nélkül a tizedik helyen zárt, a Chelsea vezetése belátta a változtatás szükségességét. Elfogadták, hogy az új menedzser, Xabi Alonso számára tapasztalt, a Premier League-ben azonnal bevethető játékosokba kell befektetniük.
Mondd el, mit gondolsz: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Segíts nekünk még jobbá tenni a Pénzcentrumot! Egy rövid, anonim kérdőívvel szeretnénk jobban megismerni, hogyan használod az oldalt, milyen témák érdekelnek, és miben fejlődhetnénk tovább. A válaszaid alapján finomítjuk tartalmainkat, rovatainkat, sőt akár új szolgáltatásokat is bevezethetünk, hogy még hasznosabbak legyünk a mindennapi pénzügyi döntéseidben. A kitöltés mindössze 10–12 perc, és minden visszajelzés nagy segítség számunkra.
Create your own user feedback survey







