Súlyos, több tízmilliárd forintos túlárazás gyanúja merülhet fel a sukorói kajak-kenu akadémia beruházása kapcsán.
Befejezte a legendás úszóedző: Hosszú Katinka is a tanítványa volt, negyven év után nyugdíjba megy
Dave Salo több mint negyven évig foglalkozott úszók felkészítésével, tanítványa volt a háromszoros olimpiai bajnok magyar szupersztár is.
Több mint négy évtized után befejezte edzői pályafutását Dave Salo. A 67 éves amerikai szakember karrierje során számos világklasszis úszót, köztük Hosszú Katinkát is a csúcsra segítette.
A tréner három olimpián is tagja volt az amerikai válogatott szakmai stábjának. Kiemelkedő tanítványai közé tartozott a magyar származású Rebecca Soni, aki 2008-ban Pekingben, majd 2012-ben Londonban is megnyerte a 200 méteres mellúszást. Szintén az ő irányításával ért el történelmi sikereket a tunéziai Oszáma el-Mellúli, aki medencében és nyíltvízi úszásban egyaránt olimpiai aranyérmet ünnepelhetett.
A magyar szurkolók számára Salo neve leginkább Hosszú Katinka miatt lehet ismerős. Az amerikai szakember 2008 és 2012 között irányította a magyar úszónő felkészülését. A későbbi háromszoros olimpiai bajnok klasszis az ő vezetésével szerezte meg pályafutása első világbajnoki címét 2009-ben Rómában.
Itt a bejelentés a Bajnokok Ligája-meccs előtt: fegyveres rablás miatt nem lép pályára Gulácsi Péter
Fegyveres rablók törtek be Gulácsi Péter otthonába Spanyolországban, miközben a magyar válogatott kapus a feleségével és két kisgyermekével tartózkodott a házban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







