Egy új megállapodás értelmében azonnal véget vetnek a labdarúgó-mérkőzéseknek Hollandiában, ha a szurkolók pirotechnikai eszközöket használnak a stadionban.
Megtörik végleg az Arsenal? Madridban kezdik a BL-elődöntőt, talán a legnehezebb párosítás jön
Az Atlético Madrid a Bajnokok Ligája idei kiírásában még veretlen Arsenalt fogadja az elődöntő szerdai első mérkőzésén. Míg a londoniak történetük első BL-trófeájára hajtanak, a spanyolok a korábban elveszített döntők után szeretnének végre felérni a csúcsra.
Az angol együttes eddig kiválóan szerepel a nemzetközi kupaporondon. Tíz győzelemmel és két döntetlennel jutottak be a legjobb négy közé. A hazai bajnokságban ugyanakkor hullámvölgybe kerültek, hiszen az utóbbi három meccsükből kettőt is elveszítettek. Emiatt a Manchester City a vesztett pontokat tekintve beérte őket az élen.
Mikel Arteta vezetőedző történelmi pillanatként értékelte a mostani szereplést. Kiemelte, hogy a klub 140 éves fennállása során most először jutott be sorozatban kétszer is a BL elődöntőjébe. A szakember egyúttal hangsúlyozta a siker mögött álló rengeteg elvégzett munkát is.
Ezzel szemben az Atlético Madrid láthatóan mindent a Bajnokok Ligájára tesz fel. A spanyol bajnokságban az utolsó öt találkozójukból négyet elveszítettek, ám a negyedik helyük és a jövő évi BL-indulásuk így sincs veszélyben. Diego Simeone együttese a negyeddöntőben bravúrral ejtette ki a Barcelonát. Ráadásul az argentin szakember irányításával most először tudtak nyerni a Camp Nouban.
Bár a visszavágón megszakadt a madridiak 21 mérkőzéses hazai BL-veretlenségi sorozata, Simeone tele van önbizalommal. A tréner elmondta: tisztában vannak az erősségeikkel, és készen állnak megszerezni azt a trófeát, amelyre a korábban elveszített döntők óta vágynak.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ami a tapasztalatokat illeti, a múlt egyértelműen a spanyolok mellett szól. A legutóbbi hét nemzetközi kupaelődöntőjükből ugyanis hatot sikerrel vettek. Ráadásul a 2017/2018-as Európa-liga-szezonban éppen az Arsenalt búcsúztatták. A londoniak ugyanakkor magabiztosságot meríthetnek a közelmúltból. Az idei ligaszakasz októberi mérkőzésén ugyanis hazai pályán rendkívül sima, 4-0-s győzelmet arattak a madridiak felett.
-
BME-s hallgatók ötletei is alakíthatják a jövő intelligens bankját a Gránit Bank pályázatán (x)
Stratégiai partnerséget kötött a BME és a Gránit Bank, AI-ügynökökre épülő hallgatói ötletpályázat indul






