A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
A volt dartsozóval januárban közölték az orvosok, hogy a vérrák egy ritka fajtáját diagnosztizálták szervezetében, ő maga azonban optimista - írja a BBC Sport.
Mark Webster, a BDO 2008-as darts-világbajnoka és televíziós szakkommentátora bejelentette, hogy ritka vérrákkal diagnosztizálták, és jelenleg kemoterápiás kezelés alatt áll. A 42 éves, Észak-Walesből származó egykori dartsozóval januárban közölték a diagnózist: úgynevezett hajas sejtes leukémiát állapítottak meg nála.
Betegségéről először a Darts World YouTube-csatornájának adott interjúban beszélt nyilvánosan.
Rosszul hangzik, amikor azt mondod, hogy leukémia, de jó a prognózis, az esetek 95 százalékában sikeres a kezelés
– mondta Webster, hozzátéve, hogy a felépülése lassabban halad a vártnál.
A balkezes játékos 2005 és 2019 között versenyzett a BDO-ban és a PDC-ben, majd szakkommentátorként és elemzőként dolgozott a Sky Sportsnál és az ITV-nél. Február óta nem látható a képernyőn – utoljára a Premier League első fordulójának közvetítésében működött közre.
Webster elmondta, hogy a diagnózis előtt rendkívül fáradtnak érezte magát. Jelenleg a fehérvérsejtszáma nem áll helyre megfelelő ütemben, ezért az immunrendszere legyengült, és orvosai egyelőre nem engedik vissza a munkába.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Belül jól érzem magam, és szívesen visszamennék dolgozni, de nem tetszik nekik az a környezet, amelyben dolgozom
– utalt a zsúfolt dartsrendezvények légkörére.
A hajas sejtes leukémia ritka, krónikus vérrák, amely leggyakrabban középkorú felnőtteket érint. Megfelelő kezeléssel a betegek többsége normális élettartamra számíthat. Webster hangsúlyozta, hogy bízik az orvosi csapatában, még ha nem is mindig kapja azokat a válaszokat, amelyeket szeretne hallani.
Itt a bejelentés a Bajnokok Ligája-meccs előtt: fegyveres rablás miatt nem lép pályára Gulácsi Péter
Fegyveres rablók törtek be Gulácsi Péter otthonába Spanyolországban, miközben a magyar válogatott kapus a feleségével és két kisgyermekével tartózkodott a házban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







