A golfozó előre elrejtett egy labdát a lyukban, hogy egyetlen ütésből elért találatot színleljen, a biztonsági kamerák felvételei azonban lebuktatták.
Száz forint a belépő a szombati meccsre: különleges akcióval köszöni meg az NB I-es csapat a szurkolást
Jelképes, 100 forintos jegyárakkal köszöni meg szurkolóinak a kitartást a Kolorcity Kazincbarcika SC. A csapat az idény utolsó hazai mérkőzésén, a Kisvárda elleni találkozón várja a drukkereket a DVTK Stadionban.
A kazincbarcikai klub történelmi idényt zárt, hiszen fennállása során először szerepelt az NB I-ben. A csapat a Fizz Liga 32. fordulójában, május 2-án, szombaton 16 órakor fogadja a Kisvárda Master Good együttesét. Az összecsapásra minden belépőjegy egységesen 100 forintba kerül, ezzzel a gesztussal a klub a szurkolók egész éves támogatását szeretné viszonozni.
A belépőket kizárólag személyesen lehet megvásárolni a DVTK Shopban (a klub ugyanis tavasszal Miskolcon játszotta a hazai meccseit). Erre hétköznapokon 12 és 18 óra között, a mérkőzés napján pedig 13 órától nyílik lehetőség. A hazai drukkerek az M és az N szektorban foglalhatnak helyet, a belépés pedig a 2-es kapucsoporton keresztül történik.
A stadion kapui egy órával a kezdő sípszó előtt nyílnak meg. A hat év alatti gyermekek díjmentesen tekinthetik meg a mérkőzést, amennyiben nem igényelnek külön ülőhelyet. A klub arra azonban felhívta a figyelmet, hogy a ruháztatátvizsgálás továbbra is él beléptetéskor, ezért a gördülékeny beléptetés érdekében kérik a szurklókat, hogy érkezzenek időben.
Szédületes aranyérem: győzött a magyar 4x100-as váltó az Eb-n, két arany is összejött csütörtök este
200 méter után csak hatodik volt a magyar váltó, Németh Nándor és Milák Kristóf viszont ritkán látható hajrát produkáltak, és egyetlen karcsapás döntött a magyar...
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.













