25 °C Budapest
amerikai futball pálya, yardok, amerikai foci, nfl, usa, 50 yardos vonal

Veterán futballista távozott nagyon fiatalon: nyolc szezont töltött az NFL-ben

2026. április 29. 11:50

Josh Mauro-t nem draftolták, mégis jelentős karriert futott be a profi amerikaifutball-bajnokságban.

Harmincöt éves korában elhunyt Josh Mauro, az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Arizona Cardinals, a New York Giants és a Las Vegas Raiders egykori védőfalembere A játékos halálhírét édesapja, Greg Mauro erősítette meg egy Facebook-bejegyzésben. 

Mauro Angliában született, mivel édesapja akkoriban ott dolgozott. A család néhány évvel később visszaköltözött az Egyesült Államokba: a sportoló Texasban nőtt fel, majd a középiskola elvégzése után a Stanford Egyetemen futballozott. Itt menedzsmenttudományi és mérnöki szakon szerzett diplomát.

Bár a 2014-es játékosbörzén (draft) nem választották ki, mégis nyolc szezont töltött az NFL-ben. 2014 és 2017 között, valamint 2020-ban és 2021-ben a Cardinals játékosa volt. 2018-ban a Giants, 2019-ben pedig a Raiders színeiben szerepelt. Pályafutása során összesen 80 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 150 szerelést és öt sacket jegyzett.

Korábbi csapatai, a Cardinals és a Raiders is megemlékeztek az elhunyt sportolóról. Adrian Wilson, a Cardinals egykori védője a közösségi médiában méltatta Mauro munkamorálját: "Mindig formában volt, és mindig készen állt, bárhonnan is jött a felkérés. Bármikor lehetett rá számítani."

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 23. 07:45