Salah-nak a combhajlítójával van gond, de nagyon szeretne a csapat rendelkezésére állni pénteken este.
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője szerint csapatának a razgradi mentalitást kell átmentenie a Ludogorec elleni Európa-liga-visszavágóra ahhoz, hogy ledolgozzák az egygólos hátrányt. A szakember úgy véli, a helyzetkihasználáson kell javítaniuk a csütörtök esti, sorsdöntő összecsapáson, a továbbjutást illetően pedig optimista.
Az ír szakember a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón hangsúlyozta: bár a múlt heti, 2–1-es vereség alkalmával a védelem elkerülhető gólokat kapott, a támadójáték biztató volt. Kiemelte, hogy rengeteg lehetőséget dolgoztak ki, csupán azok értékesítése maradt el, ezért pánikra semmi ok, hiszen a helyzetek megvoltak. A vezetőedző szerint a visszavágón ugyanarra a mentalitásra és domináns játékra lesz szükség, mint Bulgáriában. Ott ugyanis a rossz talajú pálya ellenére is jobbak voltak ellenfelüknél, és győzelmet érdemeltek volna.
Keane korábbi csatárként tisztában van a gólszerzés nehézségeivel, de biztos abban, hogy a játékosok és a szakmai stáb egységesen küzd majd a sikerért. A tréner szerint a Groupama Aréna lenyűgöző hangulata is segíteni fogja őket abban, hogy a kilencven perc alatt kiharcolják a továbbjutást.
Arra a felvetésre, hogy edzői karrierje csúcsát jelentené-e a legjobb tizenhat közé jutás, a szakember szerényen reagált. Mint mondta, sosem az egyéni elismerések hajtották, kizárólag a klub és a csapat fejlődése, valamint a soron következő mérkőzés megnyerése motiválja.
A játékosok nevében nyilatkozó Mohammed Abu Fani kupadöntőként tekint a találkozóra. Az izraeli középpályás elismerte, nehezíti a dolgukat, hogy az idei szezonban tétmeccsen már ötödször néznek farkasszemet a bolgár együttessel. Így meglepetést okozni aligha tudnak egymásnak, a céljuk azonban egyértelműen a győzelem a hazai közönség előtt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Ferencváros–Ludogorec összecsapás ma este 18.45-kor kezdődik az angol Chris Kavanagh sípjelére.
címlapkép: Bodnár Boglárka, MTI/MTVA
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







