A fitneszedző egy friss videóüzenetben reagált az őt ért kritikákra.
Kilencvennégy éves korában elhunyt Babarczi Roland mesteredző, a magyar vízilabda egyik meghatározó alakja. A szakember játékosként, edzőként és sportvezetőként is maradandót alkotott; legnagyobb sikereit Szolnokon érte el, ahol 1985-ben Magyar Kupát nyert csapatával.
A magyar vízilabda egyik ikonikus személyisége távozott az élők sorából - számolt be róla a szövetség hivatalos honlapja. Babarczi Roland hosszú és eredményes pályafutása során szinte minden szerepkörben szolgálta a sportágat. Játékoskarrierje viszonylag későn, tizenhét évesen indult a Ferencváros újonccsapatában, amelyet azonban a katonai szolgálat megszakított. Leszerelése után a másodosztályban folytatta a játékot három különböző egyesületnél, végül a Postásnál fejezte be aktív pályafutását.
Edzőként szintén a Postásnál kezdte munkáját, majd 1968 és 1980 között a BVSC szakvezetőjeként dolgozott. Tizenkét éves zuglói időszaka alatt jelentős eredményeket ért el az utánpótlás-nevelésben és az élvonalbeli csapattal egyaránt. Neveltjei közül kiemelkedik Horkai György, aki később az 1976-os montreali olimpián aranyérmet nyert. A BVSC-vel 1980-ban bajnoki bronzérmet szerzett.
Klubedzői munkájával párhuzamosan az utánpótlás-válogatottaknál is tevékenykedett. 1981-ben a junior világbajnokságon bronzéremhez segítette a magyar válogatottat. Pályafutásának legsikeresebb időszaka 1981 januárjában kezdődött, amikor a Szolnok élvonalbeli csapatának vezetőedzője lett. A Tisza-parti városban eltöltött évei alatt jelentős eredményeket ért el: 1983-ban és 1985-ben bajnoki bronzérmet, 1987-ben pedig ezüstérmet nyert együttese.
Legnagyobb sikere az 1985-ös Magyar Kupa-győzelem volt, amelyet szinte kizárólag saját nevelésű játékosokra épülő csapattal harcolt ki, a korszak egyik legjobb együttesének számító Vasas legyőzésével a döntőben. Teljesítményét 1985-ben mesteredzői címmel ismerték el.
Az 1987-es bajnoki ezüstérem után egy évet Tatabányán dolgozott, majd visszatért korábbi klubjához, a BVSC-hez. Itt előbb az első csapatnál, később 1992-es nyugdíjazásáig az utánpótlásban folytatta munkáját. Ebben az időszakban irányította az 1976-os születésű korosztályos válogatottat is, amelyből később számos olimpiai bajnok került ki.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
1992-től két évtizeden át a Magyar Vízilabda Szövetség szakfelügyelőjeként dolgozott. Feladatai a versenyrendszer lebonyolításától a központi uszodák edzésbeosztásának szervezéséig terjedtek. Kiemelkedő szerepe volt a Suli Póló program elindításában és működtetésében, amelynek köszönhetően olyan településekre is eljutott a vízilabda, ahol korábban nem volt jelen a sportág. A szövetségtől 2015-ben történt távozása után is aktívan részt vett az utánpótlás-kupák szervezésében és lebonyolításában.
Bartalis István 2003-as halálát követően átvette a sportág statisztikai nyilvántartásának vezetését. Gondosan dokumentálta a játékosok élvonalbeli mérkőzésszámait és válogatottbeli szerepléseit, hozzájárulva a magyar vízilabda történetének hiteles megőrzéséhez.
Babarczi Roland halálával a magyar vízilabda olyan szakembert veszített el, aki több mint fél évszázadon keresztül szolgálta a sportágat különböző pozíciókban. Temetésének időpontjáról a család később ad tájékoztatást.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








