lengyel szurkoló zászlóval, kiabálás, sport, foci

Még egy ország beszáll a 2040-es olimpiarendezési harcba: sose lesz már Budapesten?

MTI
2025. november 28. 16:47

Varsó megkezdte a 2040-es nyári olimpia megrendezésére irányuló pályázat előkészületeit - ezt a lengyel sportminiszter jelentette be.

Amint azt az ötkarikás hírekre szakosodott insidethegames.biz oldal jelezte, Jakub Rutnicki sportminiszter bejelentette, hogy a kormány - a fővárossal az élen - beindította azokat a munkákat, amelyek a jelentkezéshez szükségesek a "lengyel sportfejlesztési stratégia 2040" program részeként. A pályázat hivatalos benyújtásáról szóló döntés az ország legjelentősebb sportvonatkozású lépése az Ukrajnával közösen megrendezett 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság óta.

A bejelentésre a kormány, a helyi önkormányzatok és a sportszövetségek képviselőivel közösen került sor. Rutnicki mellett Rafal Trzaskowski főpolgármester, Maja Wloszczowska kétszeres olimpiai ezüstérmes korábbi hegyikerékpáros, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság lengyel tagja, Piotr Borys sportminiszter-helyettes, valamint a gyaloglóként négyszeres olimpiai bajnok Robert Korzeniowski is megjelent. A stratégia nemcsak a világ legnagyobb sporteseményének megpályázásáról, illetve megrendezéséről szól, hanem Lengyelország sportrendszerének a következő két évtizedre vonatkozó átalakításáról is.

Rutnicki hangsúlyozta, hogy az olimpiát nem szabad elszigetelt célnak tekinteni, hanem egy mélyreható változás csúcspontjának, amelynek célja a sportaktivitás javítása, a tömegsport erősítése és az infrastruktúra fejlesztése. Bár a 2040-es olimpiai pályázatot Varsó vezetné, a terv egy decentralizált struktúrát irányoz elő, amelyet a tavalyi párizsi játékok modellje ihletett.

KATTINTS a friss és élő eredményekért, hírekért a Sportonlinera!

A sportminiszter-helyettes kifejtette, hogy több város is szervezőként működne közre, például Gdansk, Poznan, Rzeszów, Wroclaw és Krakkó azon regionális központok közé tartozik, amelyek versenyeknek vagy edzőbázisoknak adhatnak otthont. Ez által a projekt előnyei az ország különböző részeire is eljutnának.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A hivatalos dokumentumok alapján a program mintegy 24 milliárd dolláros beruházást foglal magában a létesítmények korszerűsítésére, 1500 új edző alkalmazására és egy négyéves sportszövetségi finanszírozási rendszer bevezetésére. A cél, hogy az ország sportolói versenyképesebbek legyenek, hiszen a 2024-es párizsi olimpián a küldöttség csupán egyetlen egy aranyérmet szerzett, 42. lett az éremtáblázaton - 1956 óta ez volt a legrosszabb helyezése.

Donald Tusk miniszterelnök támogatja a kezdeményezést, kijelentve, hogy az olimpia megrendezése "reális cél", emlékeztetve arra, hogy Lengyelország már bizonyította képességét a nagy nemzetközi események lebonyolítására például a 2012-es labdarúgó Eb-vel. A kormányfő számára az új ambíció összhangban van a lengyel sport modernizálásának és a nemzetközi versenyeken betöltött kiemelkedőbb szerep visszaszerzésének igényével.

Nemrég a Pénzcentrum interjút közölt Gyulay Zsolt MOB-elnökkel, melyben szóba került, hogy a 2040-es budapesti olimpiarendezésről már többször is beszéltek a főváros és a MOB részéről. Ezt az interjút ide kattintva olvashatod el újra: 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?