Újabb front nyílhat az Európai Unióban a versenyképesség és a szabályozás körüli vitában.
A két Ferrari végzett az első edzésen hazai versenyükön, ami bizakodást adhat a százezernyi olasz fanatikusnak a hétvége további részére.
A két Ferrari végzett az első két helyen a Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki első szabadedzésén, Monzában: a leggyorsabb kört a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton érte el, mögötte csapattársa, a monacói Charles Leclerc zárt másodikként.
A Ferrarik különleges festésben pompáznak ezen a hétvégén, amellyel Niki Lauda pályafutásának első világbajnoki címe előtt tisztelegnek. A 2019-ben elhunyt legendás, háromszoros vb-győztes osztrák versenyző 50 évvel ezelőtt, 1975. szeptember 7-én nyerte meg a vb-t a Monzában rendezett Olasz Nagydíjon elért harmadik helyével a Ferrari 312T versenyautó volánja mögött. Leclerc-nek még a sisakját is átfestették, a monacói ugyanolyan piros fejvédőben versenyez Monzában, mint amilyenben Lauda vezette a Ferrarit.
A pénteki első gyakorlást Carlos Sainz Jr., a Williams spanyol pilótája fejezte be a harmadik helyen, míg a címvédő és négyszeres világbajnok holland Max Verstappen (Red Bull) negyedik lett. A vb-pontversenyt vezető ausztrál Oscar Piastri ezt a tréninget kihagyta, helyére a McLaren a Forma-2-ben versenyző saját nevelésű pilótáját, a 19 éves ír Alexander Dunne-t ültette be.
Az összetettben második Lando Norris, Piastri csapattársa viszont körözött a pályán, és a hatodik köridőt futotta meg. A mezőny egyetlen olasz versenyzője, a mercedeses Andrea Kimi Antonelli az ötödik pozícióban zárta a szabadedzést.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Eredmények, 1. szabadedzés (az élcsoport):
- Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1:20.117 perc
- Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:20.286
- Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 1:20.650
- Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:20.692
- Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 1:20.940
- Lando Norris (brit, McLaren) 1:21.021
címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA
Itt a bejelentés a Bajnokok Ligája-meccs előtt: fegyveres rablás miatt nem lép pályára Gulácsi Péter
Fegyveres rablók törtek be Gulácsi Péter otthonába Spanyolországban, miközben a magyar válogatott kapus a feleségével és két kisgyermekével tartózkodott a házban.
Budapesten kezdődött a csoda, most jött el a vég: zokogva búcsúztatták a visszavonuló világklasszist
Az argentin válogatott 3-0-ra legyőzte Benint szerda hajnalban Lionel Messi búcsúmérkőzésén.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







