A hétszeres világbajnok határozottan cáfolta a visszavonulásáról szóló találgatásokat, és megerősítette, hogy a 2027-es szezonra is érvényes szerződése van a Ferrarival
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője kedden megnevezte azt a huszonhét játékost, akikre számít a labdarúgó Európa-liga főtábláján, tagja a keretnek az Eintracht Frankfurttól visszatérő Lisztes Krisztián is.
A Ferencváros honlapjának tájékoztatása szerint a német élvonalban szereplő klubtól augusztus elején kölcsönben a zöld-fehérekhez visszatérő 20 esztendős támadó mellett a napokban szerződtetett nigériai Bamidele Yusuf is szerepel a keretben. Ugyanakkor a legutóbbi, a Bajnokok Ligája-rájátszásba nevezett labdarúgók közül Botka Endre, a kedden a Csíkszeredának kölcsönadott Kaján Norbert és az ausztrál Daniel Arzani nem.
A zöld-fehérek hatodszor jutottak a második számú európai kupasorozat alapszakaszába, amelyben nyolc mérkőzést játszanak, sorrendben a cseh Viktoria Plzen, a belga KRC Genk, az osztrák Salzburg, a bolgár PFC Ludogorec, a török Fenerbahce, a skót Rangers, a görög Panathinaikosz és az angol Nottingham Forest ellen.
KATTINTS az Európa-liga eredményeiért, a tabella állásáért a Sportonlinera!
A főtáblán 36 csapat szerepel, a tabella első nyolc helyezettje egyenesen a nyolcaddöntőbe jut, míg a 9-24. helyezettek rájátszásban kerülhetnek a legjobb 16 közé. A döntőt május 20-án, Isztambulban rendezik.
A Ferencváros Európa-liga kerete a következő:
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- Kapusok: Dibusz Dénes, Gróf Dávid
- Védők: Ibrahim Cissé, Stefan Gartenmann, Nagy Barnabás, Toon Raemaekers, Szalai Gábor, Cebrail Makreckis
- Középpályások: Gavriel Kanichowsky, Naby Keita, Callum O’Dowda, Ötvös Bence, Júlio Romao, Tóth Alex, Kristoffer Zachariassen, Cadu
- Támadók: Gruber Zsombor, Lenny Joseph, Jonathan Levi, Lisztes Krisztián, Aleksandar Pesic, Varga Barnabás, Bamidele Yusuf
tartalékok: Radnóti Dániel, Tóth Zalán, Madarász Ádám, Gólik Benjámin
címlapkép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








