A hétvégén a magyar Fizz Ligában és Európa topbajnokságaiban is akadtak meglepetések bőséggel.
Bukayo Saka combizom-sérülése kevésbé súlyos, mint azt először feltételezték, és vélhetően a csapatkapitány Martin Odegaard sem hagy ki nagyon sok időt - írta meg a The Guardian.
A 23 éves angol válogatott játékost a Leeds elleni 5-0-s hazai győzelem során, a második félidőben kellett lecserélni. Bár egyelőre nem tudni pontosan, mikor térhet vissza a pályára, az első jelek biztatóak, és várhatóan nem kell olyan hosszú, három és fél hónapos kihagyással számolnia, mint a tavalyi szezonban a jobb combizmának műtétje után.
Martin Ødegaard csapatkapitány szintén megsérült a Leeds elleni mérkőzésen, miután szerencsétlenül esett a jobb vállára. Hétfőn egy szurkolói eseményen való részvételét is lemondták, hogy a felépülésére koncentrálhasson, de az ő esetében sem várható hosszabb kihagyás.
Közben Mikel Arteta vezetőedző nagy reményeket fűz az új igazoláshoz, Eberechi Ezéhez, aki szerinte "varázslatos pillanatokat" fog teremteni és új szintre emeli a csapatot. Ezét a Leeds elleni mérkőzés előtt mutatták be az Emirates Stadion közönségének.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"Megvan a képessége, hogy varázslatos pillanatokat teremtsen. Különböző pozíciókból, különböző helyzetekből is képes erre. Megvan benne az a flair és karizma, ami nagyon ragadós" – nyilatkozta Arteta az új játékosról, hozzátéve, hogy tehetsége megkérdőjelezhetetlen, és több poszton is bevethető. Az Eze körüli "kanosszajárásról" a Pénzcentrum is beszámolt, itt olvashatod el újra:
Eze a hetedik új arc az Emirates Stadionban ezen a nyáron, miután a klub mintegy 250 millió fontot költött igazolásokra, ami Arteta szerint a legteljesebb keretet biztosítja számára közel hatéves edzői pályafutása során. Az Arsenal, amely eddig mindkét mérkőzését megnyerte, jövő vasárnap a bajnoki címvédő, Szoboszlait és Kerkezt is foglalkoztató Liverpool otthonában lép pályára.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







