Az irániak korábban bojkottal fenyegetőztek, mert problémák voltak a vízumkérelmeikkel.
A portugál Nuno Alexandre Carvalho Campost nevezték ki a labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszeg vezetőedzőjévé.
A klub hivatalosan kedden jelentette be az ötvenéves, UEFA pro licenccel rendelkező szakvezető érkezését.
"Azonnal megtaláltuk a közös hangot" – fogalmazott a ZTE honlapján a sportért felelős elnök, Andrés Jornet. "Már az első beszélgetések során világossá vált, hogy az ő filozófiája szorosan illeszkedik ahhoz az irányvonalhoz, amit a ZTE-nél szeretnénk kiépíteni. Ez nem csupán taktikáról vagy gyors eredményekről szól, sokkal inkább egy közös hitről, arról, hogyan kell futballozni, miként kell fejleszteni a játékosokat, és hogyan érhető el a siker."
Jornet hozzátette, hogy Campos több bajnokságban és kultúrában szerzett tapasztalata arról is árulkodik, hogy képes egységet teremteni sokszínű öltözőkben, hatékonyan kommunikál különböző háttérrel rendelkező játékosokkal, és olyan közeget alakít ki, ahol a fiatal tehetségek fejlődhetnek.
"Korábbi szerepeiben nemcsak fejlesztette a fiatal játékosokat, hanem fel is gyorsította a fejlődésüket, miközben versenyképes maradt a csapata. Ez a fajta egyensúly ritka. Pontosan erre van szükségünk: egy olyan edzőre, aki átlátja az egész projektet és képes meccseket nyerni, miközben a klub tehetségeit is magasabb szintre emeli. Végül pedig az is sokat nyomott a latban, hogy őszintén lelkesedett a projektünk iránt" - mondta.
A sportért felelős elnök hangsúlyozta, elsődleges céljuk, hogy fiatal tehetségeik, akár magyarok, akár külföldi játékosok, fejlődjenek és kiteljesedjenek az új edző irányítása alatt.
KATT! Friss hírek és élő sporteredmények a Pénzcentrum Sportonline oldalán!
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"Szeretnénk egy kiegyensúlyozott keretet felépíteni, amely dinamikus és versenyképes csapattá válhat. Ugyanakkor legalább ilyen fontos számunkra a klubkultúra: egy olyan öltözői közeg, ahol az éhség a sikerre, a profizmus és az egység mozgatja az egész csapatot. Ez nem csupán az eredményekről szól, hanem arról, hogy olyan stabil alapokat tegyünk le, amelyek tartósan biztosítják a ZTE fejlődését" - jelentette ki.
Campos a brazil Flamengo U20-as csapatát irányította, de Paulo Fonseca segítőjeként megfordult a többi között az FC Portónál és az AS Románál is. Edzőként több mint 450 mérkőzésen vett részt a különböző országok nemzeti bajnokságaiban, és 71 nemzetközi találkozón segítette mindenkori csapatát. Asszisztens edzőként Bajnokok Ligájában 22 mérkőzésen 8 győzelem, 5 döntetlen és 9 vereség fűződik a nevéhez, míg az Európa-ligában 49 találkozón ült a kispadon, ezek közül 28 győzelemmel, 11 pedig döntetlennel zárult 10 vereség mellett.
A ZTE az előző idényt ifj. Mihalecz István vezetőedző irányításával fejezte be, de a szezon végén lejárt szerződését a klub új tulajdonosai nem hosszabbították meg. Emellett távozott az elnök és a sportigazgató is, erről korábban itt írtunk:
címlapkép: Katona Tibor, MTI/MTVA
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








