Giardia-fertőzés terjed a kutyák között, amely súlyos emésztőrendszeri tünetekkel jár, és különösen a kölykökre, valamint az idős állatokra jelent veszélyt.
Ha vendégeket fogadunk, természetesen azokkal, akikkel együtt élünk, semmi értelme. Persze a hazai szabályozások amúgy sem nagyon engedik most az ilyesmit.
Otthon is javasolt a védőmaszk viselése a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében, amikor az emberek vendégeket fogadnak, és nem tartható a szükséges távolság - figyelmeztetett szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A genfi székhelyű szervezet frissen közzétett iránymutatása szerint akkor is érdemes felvenni a maszkot látogatók fogadásakor, ha nem biztos, hogy a helyiség megfelelően szellőzik.
Az Egészségügyi Világszervezet ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a védőmaszk viselése hamis biztonságérzetet adhat az embereknek, és így megfeledkezhetnek a többi biztonsági óvintézkedésről. Emellett aláhúzták: az egészségügyi intézményekben a jelenleginél is szélesebb körűvé kell tennie a maszk használatát. A WHO korábban is javasolta a maszkviselést a zsúfolt helyeken, az otthoni környezetre vonatkozóan azonban eddig nem fogalmazott meg ajánlásokat.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







