16 °C Budapest

Újabb települések vezettek be húsvéti korlátozásokat: szigorúan ellenőriznek

MTI
2020. április 10. 19:43

A kormány által biztosított felhatalmazás alapján a húsvét hétfőn éjfélig tartó időszakra több vidéki városban is lezárták a népszerű kirándulóhelyeket, illetve szigorították az eddigi kijárási korlátozásokat, egyes helyeken szájmaszk használatát is kötelezővé tették, az előírások betartását pedig szigorúbban ellenőrzik a hatóságok.

Zugló polgármestere felszólította a zuglóiakat, csak a legszükségesebb esetben hagyják el otthonaikat, és külön kérte, hogy a négynapos ünnep alatt ne menjenek a Városligetbe, sem más parkba. Horváth Csaba egyelőre nem tervez további szigorításokat, ha a kormányrendeletben meghatározott szabályokat mindenki betartja.

Szombathelyen Nemény András polgármester szigorította a helyi csónakázótó, a parkerdő és a sportliget, valamint az összes közpark használatát, a rekreációs övezetek autóparkolóit lezárták, ezeket a területeket csak gyalogosan vagy kerékpárral lehet megközelíteni és használni az előírt másfél méteres védőtávolság betartása mellett. Az összes kiemelt közterületen kötelezővé tette a szájmaszk viselését, de a húsvéti ünnepek idején megtiltották a fagylalt árusítását is, hogy elkerüljék a sorban állásokat.

Csákváron Illés Szabolcs polgármester hétfő éjfélig a csákvári lakóhellyel, tartózkodási hellyel vagy állandó lakcímmel nem rendelkező személyeknek megtiltotta a város teljes területén az egyéni szabadidős sporttevékenységet és a szabadidős célú gyalogos közlekedést. Közterületen a helybeli, 65 év felettiek nem tartózkodhatnak, a 65 év alattiak háromnál többen nem lehetnek együtt, illetve szájmaszkot kell viselniük. A városvezető általános boltzárat vezetett be, csak az alapvető élelmiszert árusító üzletek, trafikok, gyógyszertárak, benzinkutak lehetnek nyitva, továbbá lezáratta az összes kirándulóhelynél lévő parkolót.

Bicskén Bálint Istvánné polgármester bejelentette, hogy lezárták a város összes közparkját, közterületét.

Móron Fenyves Péter polgármester elrendelte, hogy minden kereskedelmi létesítményben és üzletben kötelező a szájmaszk használata. Emellett lezáratta a móri borutat Csókakő közigazgatási határáig, a Látóhegyi út és a tavak környezetét, a horgásztavakhoz vezető utakat.

Baranya megyében több, a Mecsekerdő Zrt. kezelésében lévő kedvelt kirándulóhelyet és települést zártak le a hosszú hétvégére, Árpádtetőn a Mecsextrém Park mellett található parkoló is zárva. Dunaújváros polgármestere, Pintér Tamás a húsvéti hétvégére a kijárási korlátozások szigorú betartatását kérte a rendőrségtől és a polgárőröktől, elsősorban a város frekventált helyein, beleértve a Duna-partot és a Szalki-szigetet.

Gárdonyban Tóth István polgármester bejelentette, hogy a Velencei-tavi strandokat lezárták, a partszakasz 14 parkolóját viszont nem, ugyanakkor a rendőrségtől és a polgárőröktől fokozott jelenlétet és a kijárási szabályok betartatását kérte.

Sukorón Mészárosné Hegyi Gyöngyi polgármester lezáratta a közterületeken lévő parkolókat.

Pákozdon Kardos Ádám polgármester figyelemfelhívó táblák kihelyezéséről és a turistaútvonalak lezárásáról döntött. A Miskahuszár-szobor tulajdonosával egyeztetve a szobor környékét, valamint parkolóját ugyancsak lezáratta a látogatók elől.

Székesfehérváron Cser-Palkovics András polgármester a közgyűlést alkotó frakciók szigorítást támogató véleményének meghallgatása után a közterület használatának tilalmát rendelte el az ünnepi hétvégére - egészségügyi szükséghelyzet kivételével - a 18 év alattiaknak este 20 órától reggel 6 óráig. Közterületeken kötelező a védőmaszk vagy más, az orr és a száj eltakarására alkalmas textil viselete. Háziállatot kizárólag a lakóhelytől számított ezer méteres körzeten belül, maximum 30 percig lehet sétáltatni, az egy háztartásban élők kivételével közterületen kizárólag egyedül, másoktól legalább tízméteres távolságot tartva lehet tartózkodni, sportolni pedig szintén a lakóhely ezer méteres körzetén belül szabad.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nagykanizsán Balogh László polgármester lezáratta a Csónakázó-tó parkolóit és az oda vezető utakat, az ott lakók, tulajdonosok, csak ellenőrzést követően mehetnek be a lezárt területre. A Mindenki Sportpályáját péntektől csak a futók használhatják, legfeljebb egyszerre húszan.

Keszthelyen Nagy Bálint polgármester a köztéri játszóterek használatán felül megtiltotta az egyéb, közterületen elhelyezett kültéri sporteszközök, valamint bármely szabadidős tevékenység végzésére szolgáló eszközök, berendezések használatát.

Kaposváron Szita Károly polgármester arról rendelkezett, hogy a város népszerű kirándulóhelyén, a Desedánál nem nyithatnak ki a büfék, a tó toponári oldalán nem használható a strand melletti, valamint a csónakházhoz vezető parkoló, a kaposfüredi részen pedig nem látogatható a kilátó és a játszótér. A kaposvári Városligetben a futókört továbbra is igénybe vehetik a sportolni vágyók, a város valamennyi sportpályáját azonban lezárták.

Szegeden Botka László polgármester döntése alapján a városban lakók legfeljebb egy órára hagyhatják el otthonukat sportolni, állatot sétáltatni, mindezt csak egyedül vagy az egy háztartásban élőkkel közösen tehetik.

Szentesen Szabó Zoltán Ferenc polgármester megtiltott minden összejövetelt, az egy háztartásban élőket és a munkájukat együtt végzőket leszámítva legfeljebb hárman lehetnek egyszerre egy helyen. Az üzletekben a dolgozók számára kötelező a szájmaszk és a kesztyű viselése, az üzlethelyiségekben öt négyzetméterenként legfeljebb egy vevő tartózkodhat, a kosarakat, bevásárlókocsikat és a bejárati ajtók kilincseit óránként fertőtleníteni kell.

Pomáz polgármestere, Leidinger István lezáratta a látogatók elől a kirándulóhelyeket, így nem látogatható a Szurdok, a Holdvilág-árok, az Oszoly, a Csikóváralja, a Kő-hegy, valamint a Gyopár-forrás.

Címlapkép forrása: MTI/Balázs Attila (A koronavírus-járvány miatt védőmaszkot viselő nyúlfigurákat ábrászoló húsvéti installáció a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rakamazon 2020. április 10-én.)

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm