A lakosság által érezhető mértékű, 3-as magnitúdójú rengés rázta meg nem sokkal délután fél öt előtt Csongrád térségét.
Ideglenesen leállítja az áram- és gázfogyasztásmérők leolvasását az E.ON. Az ügyfeleket arra kérik, hogy elektronikus úton adják meg a fogyasztásmérők állását. A vállalat újabb óvintézkedésének célja is az ügyfeleik és a munkatársaik egészségének megóvása - közölték.
Az E.ON mindent elkövet annak érdekében, hogy hozzájáruljon a koronavírus terjedésének megelőzésére tett kormányzati lépésekhez és felkészüljön a járványhelyzetre. A társaság célja, hogy ügyfelei, munkatársai, partnerei és hozzátartozóik egészségét megóvja, ugyanakkor szolgáltatásainak biztonságát garantálja a kihirdetett veszélyhelyzet idején.
A vállalat az eddig megtett óvintézkedések mellett úgy döntött, ideglenesen felfüggeszti az áram- és gázfogyasztásmérők személyes leolvasását. Az ügyfelektől átmenetileg azt kérik, hogy akiknél ez esedékes, az árammérő állását a cég digitális csatornáin, maguk adják meg. Automatikusan nem szükséges mérőállást küldeni, az E.ON jelezni fogja az érintetteknek, amikor ez szükséges. A gázmérők adatainak bejelentésének mikéntjéről az E.ON később tájékoztatja az ügyfeleket.
Az E.ON-nál a mérőállások a legegyszerűbben az online ügyfélszolgálaton keresztül, a cég mobilapplikációjának segítségével, illetve SMS-ben adhatók meg. A mérőállások bejelentésére telefonon is lehetőség lesz, a telefon nyomógombjainak segítségével adhatók meg az adatok, de arra kérik az ügyfeleket, hogy ha tehetik, az első három lehetőséget vegyék majd igénybe.
Részletek, az egyes bejelentési csatornák pontos elérhetőségei: https://www.eon.hu/hu/lakossagi/aram/meroallas-bejelentese.html
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.
-
Az OTP Bank elkötelezett a digitális fejlesztések támogatása mellett (x)
Új, online gyorsan és kényelmesen igényelhető hitelterméket vezetett be az OTP Bank kisvállalkozói ügyfelei számára


