5 °C Budapest

Ingyeninternetet adnak az önkormányzatok: térképen, hol férhetsz hozzá

2017. november 18. 07:00

Nehéz az internetről úgy írni, hogy ne puffogtassunk közhelyeket, ezért meg sem próbáljuk. Az információs világsztráda ugyanis teljesen behálózta az életünket, ott foglalhatunk időpontot az orvosi rendelőkbe, elolvashatjuk a legfrissebb híreket, rendelhetünk ételt és még sorolhatnánk. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a budapesti belváros kerületei, illetve maga a Fővárosi Önkormányzat, hol biztosítanak ingyenes internet-hozzáférést, ahol bárki netezhet. Az eredményt térképre is elhelyeztük, hogy könnyen tájékozódhass.

Kutatásunkba az első, az ötödik, a hatodik, a hetedik és a nyolcadik kerületet, illetve a Fővárosi Önkormányzatot vontuk be. Azt kérdeztük meg tőlük, hogy hol biztosítanak ingyenes Wifi, azaz vezeték nélküli internethozzáférési pontokat a területükön. Fontos kiemelni, hogy nem ellenőriztük le, hogy a lenti helyszíneken tényleg működik-e az internet, de most legalább arról van egy lista, hogy hol kéne ezeknek a pontoknak jól működniük.

A térképen lehet zoomolni (ki és be is), és a tüskékre kattintva lehet bővebb információhoz jutni a hálózat elhelyezkedésével, illetve fővárosi hozzáférési pontok esetében a hálózat nevével kapcsolatban is. A könnyebb megkülönböztethetőség érdekében a fővárosi hozzáférési pontokat pirossal, a kerületieket pedig kékkel jelöltük.

 

Fővárosi Önkormányzat

A Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóságától származók információk alapján az önkormányzat 21 helyszínen biztosít Wifi-hozzáférést, melyekhez bárki csatlakozhat. A Margiitszigeten illetve a Deák Ferenc tér és közvetlen környezetén kívül ezek a BKK által fenntartott hozzáférési pontok, melyek logikusan a vállalat ügyfélközpontjai előtt kerültek kialakításra.

A Margitszigeten a sétányokon, a parkokban és a futókör egy részén elérhető az internet, a leginkább kieső helyszín pedig a Köki, mely a Kőbánya-Kispest közlekedési csomópontot jelenti.

Várnegyed

Az első kerületi Budavári Önkormányzat a Budai Vár teljes területén nyújt Wifi-szolgáltatást, ez azonban, csak a helyi tájékozódást és a látnivalókról található információk elérhetőségét teszi lehetővé, továbbá a helyi vendéglátóhelyek weboldalai szintén elérhetőek.

Belváros

Az ötödik kerületben az Aranytíz Kultúrházban (Arany János utca 10.), a Széphárom Közösségi Térben (Szép utca 1/b) és november 20-tól a Mérleg utca 9-ben nyíló Belváros Közösségi Térben lehet ingyenesen hozzáférni az internethez. A Belváros Önkormányzata azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy az elmúlt évek ingatlanfejlesztéseinek helyszínein elérhető ingyenes internet, de mi most azokra voltunk kíváncsiak, amelyeket az önkormányzat tart fenn, ezért ezeket nem tüntettük fel a térképen.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Terézváros

A hatodik kerületi önkormányzat a Hunyadi téren és a Benczúr kertben biztosít ingyenes internetet, valamint a kerület egészségügyi intézményeinek jelenleg zajló felújítási programja is kiterjed az ingyenes internetszolgáltatás telepítésére. A közelmúltban elkészült Szondi utca 49. szám alatt található háziorvosi rendelőben ez a szolgáltatás már működik is - a Terézvárosi Önkormányzat tájékoztatása szerint.

Erzsébetváros

A hetedik kerületi polgármesteri kabintet tájékoztatása szerint a kerületben három helyszínen,  a Garay téren, az Almássy téren és a Kéthly Anna téren érhető el ingyenes internet.

Józsefváros

A vizsgált kerületek közül messze a nyolcadikban található a legtöbb önkrományzati Wifi-pont. Ingyenes internetcsatlakozási lehetőség van

  • a Gutenberg téren,
  • a Horváth Mihály téren,
  • a Kálvária téren,
  • a Losonci téren. 
  • a Mátyás téren,
  • a Mikszáth téren,
  • a Teleki László téren,
  • a II. János Pál pápa téren,

valamint számos kerületi háziorvosi rendelőben is.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem