A hétvégén egy szombaton érkező hidegfront hoz átmeneti változást erős széllel és elszórt záporokkal.
Azt hitte a pofátlan tolvajpáros, hogy mindent megúszhat: alvó utast fosztottak ki, a kamera buktatott
A tolvajokat térfigyelő kamerák segítségével azonosították és követték nyomon, az eltulajdonított holmikat pedig visszaadták a tulajdonosnak.
Rövid időn belül elfogták a kiskunfélegyházi rendőrök azt a párost, amelyik egy vonaton alvó utastól lopott el értéktárgyakat. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságra június 29-én délelőtt érkezett bejelentés arról, hogy egy nőt utazás közben megloptak. A sértett elaludt a vonaton, amit két tolvaj azonnal kihasznált, és magával vitte a táblagépét, valamint a sminktáskáját.
A nyomozók az adatgyűjtés során a térfigyelő kamerák felvételeire támaszkodva térképezték fel az elkövetők útvonalát. Megállapították, hogy a tettesek a lopás után autóbusszal egy közeli településre utaztak, ahol a helyi körzeti megbízott segítségével sikerült azonosítani őket.
A rendőrök gyorsan elfogták a 23 éves férfit és a 28 éves nőt, akiket kifosztás bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki. Mivel a hatóságok az ellopott tárgyakat is megtalálták náluk, a táblagép és a sminktáska visszakerülhetett a jogos tulajdonosához.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







