Az Otthon Start hitelprogram első száz napjának tapasztalatai alapján a támogatott konstrukció érdemben átalakíthatja a lakáshitelezési piacot.
Figyelmeztetést adott ki a vízmű, vészesen közeleg a határidő: több tízezer fővárosi lakás érintett
Még több mint 47 ezer lakásban várnak cserére az idén lejáró hitelességű lakás-mellékvízmérők - közölte a Fővárosi Vízművek.
Azt írták, hogy a mellékmérők a felhasználók tulajdonában vannak, így azok cséréjéről a tulajdonosoknak kell gondoskodniuk.
A cserét érdemes minél hamarabb kezdeményezni, ugyanis a megrendelések száma az év végére rendszerint jelentősen megnő, emiatt pedig hosszabb várakozási időre kell számítani - jelezte a vízművek.
Figyelmeztettek arra is, hogy a hitelességi idő lejárata után - ami az idén lejáró mérők esetén 2025. december 31. - a szolgáltató nem állíthat ki számlát az adott mérőn mért mennyiség alapján.
A csere a legegyszerűbben és leggyorsabban a Fővárosi Vízművek munkatársainak, illetve a társaság szerződött partnereinek segítségével intézhető el.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
További információ a Fővárosi Vízművek honlapján érhető el, a https://vizmuvek.hu/hu/kezdolap/ugyintezes/meroallas-merocsere/lakasmellekvizmero-csereje-zaroelem-potlas címen - áll a közleményben.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








