Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben az árstop után.
Alig pár nap telt el a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése óta, máris megindult a szokásos nyári albérletvadászat Budapesten. A legfrissebb piaci mozgások szerint a kereslet különösen a belvárosi és belvároshoz közeli kerületekben ugrott meg – és az árak sem kímélik a friss egyetemistákat.
A piacon jelenleg az egyszobás lakások a legkapósabbak: ezek átlagosan 180 ezer forintba kerülnek havonta, míg a kétszobás lakások már 280 ezer forint körüli áron mozognak. Ezek az ingatlanok főként a friss hallgatók és fiatal párok célpontjai, akik próbálnak minél közelebb kerülni az egyetemhez és a belvárosi élethez.
„A felvételi eredmények kihirdetése minden évben újabb lökést ad a keresletnek. Idén sincs ez másképp, sőt, még élénkebb mozgást tapasztalunk, különösen a belső kerületekben” – mondta Ben Ezra Orran, a Central Home ingatlanszakértője.
A metróvonalak környéke aranyat ér
A szakértő szerint a kék metró vonalához közeli kerületek – például a VIII., IX. vagy XIII. kerület egyes részei – kiemelt célpontjai lehetnek a bérlőknek, mivel ezek még elérhetőbb árakat kínálnak, miközben a közlekedés is kiváló.
A magas bérleti díjak miatt egyre többen közös albérletbe költöznek, hogy megosszák a költségeket. Eközben az is előfordul, hogy a szülők saját lakást vásárolnak a gyermeküknek, nemcsak támogatásként, hanem hosszú távú befektetésként is.
Bár a legjobb lakások már most is gyorsan elkelnek, még van lehetőség jó ajánlatokra – de a kivárás komoly kockázatot jelenthet. A kínálat szűkös, az árak tovább nőhetnek, így a szakértők azt tanácsolják: aki most keres albérletet, az ne halogasson.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kutatás a PMÁP-kamatok befektetési lehetőségeiről
Az elmúlt mintegy 6 hónapban a kereskedelmi bankok versenyre keltek a lakossági állampapírokból (különösen a Prémium Magyar Állampapírból - röviden PMÁP) befolyó kamatok befektetési lehetőségeiért. Sokszor egymásra licitálva kínáltak és kínálnak a különböző típusú számlák (hagyományos bankszámla, értékpapírszámla, TBSZ, NYESZ) nyitásáért anyagi jutalmat, juttatást vagy visszatérítést a maguk sajátos és egyedi módján. A juttatásokért az ügyfeleknek természetesen különböző feltételeket kell teljesíteniük, nincs ingyen ebéd, ahogyan szokták mondani. A kérdés az, találkoztál-e ilyen jellegű számlanyitási akciókkal? Részt vettél bennük?
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







