Üzlethelyiségekben, szellőzetlen pincékben alakítanak ki tömegszállásokat Budapest VII. kerületében.
A Magyar Honvédség különleges elismerésben részesíti Farkas Bertalan nyugállományú dandártábornokot, a világűrt megjárt magyar űrhajós ugyanis élete végéig ingyenesen használhat egy állami lakást. A döntés a honvédelmi miniszter egyedi határozatán alapul, írja a HVG.
Megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a honvédelmi miniszter egyedi döntése alapján lakhatási juttatásban részesítsen egy nyugállományú tábornokot – konkrétan azt, aki „a világűr meghódításában a magyar nemzet számára példát mutató tevékenységet” végzett.
A juttatás értelmében a tábornok egy állami lakásban élhet élete végéig, de az ingatlant nem adhatja bérbe, és nem engedheti át másnak, és a közüzemi költségeket is neki kell fedeznie. A lakásban vele élő személyek később nem lesznek jogosultak újabb elhelyezésre a honvédelmi szervezet által.
A HVG felidézte: Farkas Bertalan az elmúlt évtizedekben komoly anyagi nehézségekkel küzdött. 2005-ben elárverezték a budapesti II. kerületben lévő, több mint százmillió forintot érő ingatlanját, miután cége jelentős adósságot halmozott fel. Négy évvel később visegrádi villája is árverésre került.
Farkas Bertalan néhány hete a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjét is átvehette – pontosan 45 évvel azután, hogy elindult az űrállomásra. Az állami kitüntetést Sulyok Tamás köztársasági elnök adományozta neki, méltatva több évtizedes munkáját a hazai és nemzetközi tudományos élet, az űrkutatás népszerűsítése és a jövő űrhajósnemzedékeinek felkészítése terén. Farkas jelenleg a Magyar Űrtevékenységet Támogató Egyesület elnöke.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







