4 °C Budapest
Közelkép egy kotrógépről az építkezésen. Kotrógép földet ás földmunkákhoz és építőipari vállalkozáshoz. Kotrógép munka közben. Nehézgépek földmunkához és építkezéshez

Itt építkezik most a legtöbb magyar: már a telkek ára is észvesztő

2025. április 9. 15:32

Országos szinten egy év alatt ötven százalékos áremelkedést mért az Otthon Centrum (OC) a telekpiacon – derült ki a hálózat legfrissebb összesítéséből. Továbbra is Budapesten a legmagasabb az építési telkek átlagos négyzetméterára.

Az Otthon Centrum országos összegzése szerint tavaly 21,5 ezer forintra nőtt az építési telkek átlagos négyzetméterára, ami az előző évi átlagértékhez képest 50 százalékos áremelkedésnek felel meg. Abszolút áron átlagosan 40 millió forintért találtak gazdára az építési telkek, ami 31 százalékkal haladja meg az előző évi átlagértéket. A keresletben nem történt változás, az OC kínálatában tavaly ugyanannyi telek cserélt tulajdonost, mint az ezt megelőző évben – közölte Soóki-Tóth Gábor.

Az elemzési vezető azt is elmondta, hogy továbbra is a fővárosban a legdrágább telket vásárolni, ami kiváltképp érvényes a budai övezetre, ahol a családi ház építésére alkalmas telkek négyzetméteréért több mint 100 ezer forintot kellett fizetni. A II. kerületben 102 ezer forint, a XI. kerületben 141 ezer forint az átlag, míg a külső pesti kerületekben ennél mérsékeltebb négyzetméterárak az irányadóak, például a XVIII. és XX. kerületben 75 ezer, a XVII. kerületben 40 ezer forint volt a fajlagos telekár átlagértéke.

A Budapesthez közeli településeket is több tízezer forintos négyzetméterár jellemzi: az agglomeráció tavalyi csúcstartója Nagykovácsi, átlag 62 ezer forinttal, míg Érden és Törökbálinton átlagosan 40 ezer forintba került egy négyzetméternyi telek. A fővárosi agglomeráció pesti része ennél valamivel barátibb árakkal kecsegtet: Kerepesen 30 ezer, Erdőkertesen 25 ezer forint a négyzetméter átlagára. A fővárostól távolabb viszont ennek a töredékéért is telekhez lehet jutni, például Cegléden 8 ezer forint volt a telek négyzetméter átlagértéke az OC közvetítésével létrejött tranzakciók alapján.

A megyei jogú városokban komoly különbségek alakultak ki a telekpiacon: a legdrágább város Debrecen, négyzetméterenkénti 38 ezer forintos átlagárral, míg Győrben vagy Székesfehérváron az átlagérték 9 ezer forint volt.

A hatalmas szórás csak részben magyarázható a városok közti árkülönbséggel, sokkal inkább a kínált telkek városon belüli elhelyezkedése és a beépíthetőség mértéke a döntő. A városperemi elhelyezkedés, a kedvezőtlenebb infrastrukturális ellátottság vagy a szabályozás, például az építhető lakásszám korlátozása az árazást is erősen befolyásolja

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

– árnyalta a vidéki folyamatokat Soóki-Tóth Gábor. A szakember megjegyezte, a kisebb települések relatíve még mindig olcsók és négyzetméterenként néhány ezer forintért is lehet telket venni.

Az országos összesítés szerint tavaly 50 százalékos drágulás után 21,5 ezer forintra emelkedett a családi- és ikerházak építésére alkalmas telkek átlagos négyzetméterára, ám nagyon szétnyílt az árolló. A kedvelt övezetekben lévő, kiépített infrastruktúrájú telkek a nagyobb kereslet miatt jobban drágultak, ezért a telekpiacon is hatalmas a szórás

– jegyezte meg az elemzési vezető, aki megerősítette: nagyon sokat számít a lokáció, például nem mindegy, hogy vízparti vagy attól távolabbi teleket kívánnak értékesíteni. Szintén hatással van a fajlagos árra a telek mérete: a kisebb méretű telkek négyzetméterre vetítve drágábbak, a nagyobbak (amelyek jellemzően vidéken és a kisebb településeken fordulnak elő) fajlagosan olcsóbbak, de abszolút értékben kisebb a kettő közti különbség. Nem utolsó sorban pedig a beépíthetőség, valamint a közművek megléte is jelentősen befolyásolja az árat.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?