Már mind a 241 ezer távfűtéses budapesti lakásban elindult a fűtés, és a FŐTÁV további 7 ezer közületi, vállalati és intézményi fogyasztójánál is üzemel a...
A kötelező visszaváltási rendszer (DRS) fél éve élesedett Magyarországon, január elejére azóta már egymilliárd italcsomagolás hasznosult újra. Jelenleg másodpercenként átlagosan 100 darab palackot váltanak vissza az emberek - tájékoztatta a MOHU hétfőn.
A közlemény szerint ehhez az eredményhez a fogyasztók mellett a REpontként működő boltok nagy mértékben hozzájárultak. Részükre már több mint 7,2 milliárd millió forint kezelési díjat fizetett ki a MOHU. A REpontok ennek a költségnek a fejében végzik a visszaváltó automaták üzemeltetését és karbantartását, illetve a környezetük takarítását, valamint a kisebb üzleteknél a kézi visszaváltást és a palackok tárolását az elszállításig.
Magyarországon – több más országgal ellentétben – a 400 négyzetméternél kisebb boltok számára nem kötelező a csatlakozás a rendszerhez. Ennek ellenére az ország településeinek jelentős részén már elérhető a kézi vagy gépi visszaváltási lehetőség, a MOHU folyamatosan várja az új jelentkezőket.
A cég szerint motivációt jelenthet az eddig nem csatlakozott kiskereskedelmi egységek számára, hogy a rendszer indulása óta a fogyasztók 40 milliárd forint értékben választották a visszaváltási lehetőséget kínáló boltokban a levásárolható utalványt, az utalás és a jótékonysági opció mellett.
Az adatok alapján egy fogyasztó átlagosan egy tranzakcióban 18 darab palackot vagy dobozt váltott vissza az automatákkal ebben az időszakban. Az automaták teljesítménye jelentős: a legtöbbet használt gép például már több mint 1,1 millió palackot gyűjtött már vissza. A két ünnep között az országos visszaváltások száma rekordot döntött és több napon is átlépte a napi 10 milliót - tájékoztatott a MOHU közleményében.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







