Már mind a 241 ezer távfűtéses budapesti lakásban elindult a fűtés, és a FŐTÁV további 7 ezer közületi, vállalati és intézményi fogyasztójánál is üzemel a...
A havonta legfeljebb 150 ezer forintos lakhatási támogatás január 1-től elérhető - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője csütörtökön a kormány közösségi oldalára feltöltött videójában.
Palóc André azt mondta: idén a kormány tovább támogatja a fiatalokat, megerősíti a vállalkozásokat, és a családoknak is segít, erről szól az új 21 pontos gazdaságpolitikai akcióterv. A 4 millió forintos kamatmentes munkáshitel, a 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatású vidéki otthonfelújítási program mellett arra törekednek, hogy a fiataloknak is segítsenek az életkezdésben - jelezte a szóvivő.
Éppen ezért érhető el január elsejétől a 35 év alattiak számára a havi 150 ezer forintos, évente legfeljebb 1 millió 800 ezer forintos lakhatási támogatás, amelyet a munkáltatótól lehet igényelni - fejtette ki Palóc André. Fontosnak nevezte, hogy a munkáltatók számára is egy előnyös megoldásról van szó, mert a cafeteriához hasonló adózása van, így kedvezőbb, mint a bérköltségekkel rendelkező egyéb juttatások. "A támogatás felhasználása egyszerű, banki hitel esetén közvetlenül a banknak megy az utalás, míg bérlés esetén a bérlő vagy közvetlenül a tulajdonos is kaphatja "- fűzte hozzá.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







