A főbb devizákkal szemben mind gyengült a forint az esti zárásra, az euró nagyjából tartja magát a dollárral szemben.
Elképesztő módszerrel vágott át sokakat az aljas magyar csaló: ez volt a trükkje, mindig bejött
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy büntetett előéletű 34 éves férfival szemben, aki változatos módszerekkel csapott be másokat, és tett szert több tízmillió forintos haszonra - közölte a Fővárosi Főügyészség.
A közlemény szerint a férfi több ismerősének is azt mondta, hogy nagykereskedelmi értékesítőként dolgozik egy távközlési cégnél, ahol beosztása révén jelentős kedvezménnyel tud mobiltelefont szerezni akár saját használatra, akár befektetési célból. Azt állította például, hogy egy telefonszaküzlet bezárása miatt a teljes árukészletet kedvező áron fel tudná vásárolni, majd azt magasabb áron értékesítené, megduplázva a sértettek pénzét. Megtévesztett ismerőseitől vagy direkt a készülékekre, "befektetésre" kérte el a pénzt, vagy kölcsönöket vett fel, amelyek visszafizetésére nem volt módja.
A férfi egy alapítványtól úgy csalt ki közel másfél millió forintot, hogy laptopok eladására hivatkozva 2,8 milliós hasznot ígért, azonban az átvett összeget nem a kitalált befektetési célra fordította. Később hasonló indokokkal az alapítvány vezetőjét külön megkárosította 300 ezer forinttal.
A vádlott egy közintézmény gazdálkodási részlegéhez telefonon azzal jelentkezett be, hogy egy óra múlva informatikai ellenőrzést kapnak. Ezután megjelent és előadta, hogy az államkincstári átutalási rendszerrel kapcsolatban karbantartási, kártyahitelesítési és -aktualizálási feladatokat kell végrehajtania. Miután így biztosították számára a rendszerhez való hozzáférést, a jogellenesen megszerzett adatokkal a férfi 38,7 millió forintot utalt át édesanyja számlájára, közleményként forgótőke-visszapótlást megjelölve.
Mint írták, 2022 tavaszán a férfi az édesanyja lakását álnéven kiadásra hirdette meg a közösségi médiában, és hat különböző sértettől is vett át bérleti díj és kaució címén összegeket, azonban a lakást különböző okokra hivatkozva mégsem adta ki részükre, és az nem is állt szándékában. A legfajsúlyosabb csalásnak az ügyészség azt nevezte, amikor a férfi szintén pénzügyi informatikai rendszer karbantartására hivatkozva egy önkormányzati gazdasági ellátó szervhez ment, ahol a csalárd belépést követően 47 millió forintot utaltatott át saját magának.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a jelenleg letartóztatásban lévő férfit 14 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével és 2 rendbeli információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, illetve azt is indítványozza, hogy egy korábban, szintén csalás miatt - felfüggesztve - kiszabott 2 éves büntetés végrehajtását rendelje el a bíróság - áll a közleményben.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







