Új fordulatot vett a Balaton egyik legtöbbet vitatott ingatlanügye: mégsem valósulhat meg az a 105 lakásos társasházprojekt, amelyet a balatonaligai magaspartra terveztek.
Szörnyű, ami Törőcsik Mari egykori otthonával történik: ezt már a faluban sem nézik jó szemmel
Két és fél éve áll üresen Törőcsik Mari egykori otthona. Velem polgármestere szerint a néhai színésznő lányával régen találkoztak, a helyiek szomorúak, hogy a ház lassan az enyészeté lesz.
Lassan két és fél éve áll üresen Törőcsik Mari egykori otthona - írja a Blikk. A helyiek szerint Velem kedvenc lakójának volt otthona olyan, mint egy kísértetház.
A szomszédasszony, aki egyébként Törőcsik Mari egyik legjobb barátja volt, hetente átmegy kiszellőztetni, de egyébként senki más nem tette be a lábát abba a lakásba lassan két éve. Teréz nem sokkal az anyja halála után egyszer járt Velemben, akkor talán összeszedte azt, ami számára fontos volt a házból, de azóta nem. A ház pedig így, hogy senki nem gondozza, senki nem él benne, szépen-lassan az enyészeté lesz
- mondta egy felubeli. A környéken lakók szerint a legrosszabb, ami történhet, hogy szellemházzá válik az egyébként több tízmillió forintot érő ingatlan. Bakos László polgármester elmondta, nem tudja, a család mit tervez a néhai színésznő házával, de a falusiak nem örülnek, hogy nem történik semmi.
Azt azonban el tudom mondani, hogy a művésznőről elnevezett utcában már a harmadik ház tetejére is felkerült a tető. Emellett minden telket eladtak, szóval épülnek a következő otthonok a Törőcsik Mari utcában
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- tette hozzá.
Címlapkép: Keleti Éva, MTI/MTVA
Hidegzuhany érheti a magyar felújítókat: jön a feketeleves, ennek a fordulatnak senki sem fog örülni
A tetőfedő anyagok forgalma 40 százalékkal ugrott meg egyetlen év alatt Magyarországon.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








