"Nincs bennem zsigeri félelem" - a halálról is beszélt Suhajda Szilárd az utolsó interjúban

„A hegymászás számomra az önmegvalósítás csodálatos lehetősége. Egy élhetetlen világba lépsz be, ahol éppúgy lelsz mennyei szépségre, mint pokoli sötét erőkre és sziklakemény, fagytól zord, üres sötétségre. Egyszerre vesz körül a Minden és a Semmi. A teljesség és az üresség. És mindazon csoda, ami a szemed elé tárul, minden nehéz lélegzet, minden újabb lépés közelebb visz saját magad teljesebb megismeréséhez. Nem csak az ismeretlen és a világ felfedezését jelenti odafent lenni: önmagad megismerését is. Az ember elveszik és magára talál: a test és lélek új állapotait ismered meg. Újjáértelmeződik múlt, jelen és jövő. Újjászületsz.”

Arra a felvetésre, miszerint a gyászt nehezen kezeli, Szilárd így reagált: 

Azt gondolom, ugyanúgy más a viszonyom ezzel a témával, mint egy átlagemberhez képest a hideggel vagy a kényelmetlenséggel. Többször szembesültem tragédiákkal, magával a halállal is: ami „megkönnyíti” az ilyen helyzeteket az lehet, ha 8000 méter fölött kerül sor egy ilyen találkozásra. Ott, az oxigénhiány és kimerültség miatt, egészen máshogy – vagy nem is – fogja fel egyértelműen az ember, hogy mit lát: úgy értem, tudatosul benned, de nem kavar fel, nem rendít meg! – és tudom, hogy ez nagyon bizarrul hangzik! A legnagyobb magasságok élményét inkább utólag dolgozza fel a mászó: legyen az akár a csúcssiker élménye, akár egy holttest látványa. Akkor viszont igazán torokszorító és nehéz tud lenni. Nincs bennem zsigeri félelem. Egészséges félelemérzet viszont annál inkább. És ez fontos is, kell is, hogy legyen! Segít ébernek lenni. Ugyanakkor mindig döntés– és cselekvésképesnek kell lennem: az állandó félelem megbénítana. A halál állandó lehetőségének tudata szintén nem segítene. Ezt tudatalatt magával viszi az ember, segít felelősnek lenni, de nem gondolkozol rajta folyamatosan. Viszont az is igaz, hogy az élmények hatására megacélosodik a lelked. Mindenféle értelemben megváltozik az ingerküszöböd. Megtanulsz nagyon objektív és analitikus lenni, és nem közömbösen, mégis hidegvérrel kezelni a legnehezebb pillanatokat is: pont azért, hogy ne blokkolj le, hogy tudj dönteni és cselekedni! A lelki feldolgozás egy későbbi folyamat lesz. Amitől sokkal jobban félek, az a hétköznapok gyásza. Nem a hegyen: hanem amikor másokat látok szenvedni, veszteséget átélni, összetörni. Sokkal tanácstalanabb tudok lenni, mint egy hegyi tragédia során. Mások szomorúságától és gyászától jobban megrendülök, mint a halál látványától nyolcezer méteren.
 

Címlapkép: MTI Fotó: Mohai Balázs