7 °C Budapest
House Spring Cleaning Maid Housework Service

Súlyos betegség lapulhat a legtöbb magyar hálószobában: kevesen gondolnák, hol fészkelnek a kórokozók

2023. május 14. 12:04

Mostantól hivatalos: nem takarítunk elég alaposan. Magyarország a régióban az elsők között van a WC tisztításában, és élen járunk az ágyneműmosásban is, viszont alig takarítjuk a matracot és nem szívesen nézünk be az ágy alá sem. A pandémia elmúltával világtrend, hogy csak a többség csak akkor takarít, ha a kosz már láthatóvá vált – holott a por láthatatlan részecskei is sok veszélyt rejtenek az egészségre

A több mint 30 ezer ember megkérdezésével készült, Dyson Global Dust Study című nemzetközi higiéniai felmérése meglepő tanulságokkal szolgál takarítási szokásainkról, a porról alkotott ismereteinkről és por egészségügyi kockázatairól. A Dyson laborjaiban a 70 mikron vastagságú emberi hajszálaktól a 0,1 mikron méretű vírusokig tanulmányozzák a por összetevőit, és saját poratka-kolóniákat tenyésztenek. Nemcsak a port kutatják azonban behatóan, hanem a porral kapcsolatos közvélekedést is.

Nézzünk most egy kicsit magunkba: mely helyiségeket takarítod a legalaposabban, és mit hanyagolsz el? Mikor takarítottál utoljára a radiátor alatt? Többek között ilyen kérdéseket vizsgált a Dyson globális higiéniai tanulmánya, a Dust Study 2023-as kiadásának ránk vonatkozó fejezete, amelyet 13 európai, afrikai és közel-keleti országban végzett megkérdezések alapján állítottak össze a vállalat szakemberei.

Itt takarítunk mi

A felmérésből kiderült: a legtöbb országban a lakásoknak ugyanazokat a zugait hanyagoljuk el a leginkább a takarítás során. Vagyis a konyhai felszerelések belsejét, a fürdőszobafalakat, a bútorok alatti területeket, vagy a nehezen elérhető, például magasan lévő részeket. Ám kiderült az is, hogy Magyarország a legpedánsabbak között van a WC és a WC mögötti terület takarításában: a magyarok 75%-a, míg a lengyeleknek például csak 62%-a, az izraelieknek és szaúdiaknak pedig csak a fele takarít ki a vécé mögött. Élen járunk az ágyneműmosásban is, viszont alig tisztítjuk az ágymatracainkat (38% tartja a takarítási rutinja részének, összehasonlítva a románok 58 és a törökök 71%-ával), és régióban a legritkábban takarítunk az ágy alatt (a megkérdezettek átlagosan 43%-a soha nem teszi ezt).

Ha nem látom, nem koszos?

A tanulmány egyik tanulsága, hogy az emberek többsége (60%) leginkább azt a helyet takarítja, ami látványosan koszos, vagy amit általában koszosnak tartanak, holott a látható porszemeknél nagyobb veszélyt rejtenek az egészségre a mikroszkopikus porszemcsék és az allergiát okozó poratkák. A csak látható koszt takarító emberek száma ráadásul emelkedik – az előző évhez képest 20%-kal nőtt, és ötből csak három megkérdezett mondta, hogy meghatározott rendszerességgel takarít – 15%-kal kevesebb, mint tavaly.

A világjárvány átmenetileg tudatosította, milyen fontos a rendszeres takarítás ahhoz, hogy egészséges otthonokban éljünk, ezért aggasztó a trend, hogy sokan már ismét csak akkor érzik szükségét a tisztításnak, ha látható jelét látják a kosznak. Fontos tudni, hogy a por számos olyan részecskét is tartalmaz – baktériumokat, poratka-ürüléket és polleneket –, amelyek szabad szemmel teljesen láthatatlanok, és mire láthatóvá válik a lerakódás, már valószínűleg a poratkák és allergének is ott vannak

– mutatott rá Monika Stuczen, a Dyson mikrobiológus kutatója.

Ahány ország, annyi kosz

A kérdőív kitér arra, hogy az egyes országokban milyen típusú szennyeződésektől próbálnak megszabadulni a leginkább. Míg a nappaliban és a hálószobában minden nemzet a port tette első helyre, a konyhában erősek a regionális különbségek: a magyar, lengyel és román megkérdezettek nem a morzsákat és ételmaradékot, hanem a lerakódott zsírt akarják elsőnek eltakarítani a konyhából. A magyarok továbbá kiugróan magas arányban a vízkövet akarják a leginkább száműzni a fürdőszobából (és nem a baktériumokat). Nem meglepő, hogy a megkérdezett arab országokban (Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben) nagyobb gondnak tartják a homokot, mint például Finnországban.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mi van a porban?

A tanulmány egyik fókuszterülete a por összetételéről, egészségügyi kockázatairól, és a por eltávolításáról való tudás. Tanulságos, hogy bár a háztartások több mint felében él allergiától szenvedő ember, csak egyharmadnyi válaszadó tudja, hogy a porban pollenek is megtalálhatók. A megkérdezettek 44%-a számára a portalanítás fő motivációja az egészség. A válaszadók több mint fele aggódik a porszívóból távozó levegő minősége miatt – ez tanulságos a Dyson szakemberei számára, akik nagy gondot fordítanak arra, hogy a befogott szennyeződések a készülékben maradjanak.

A magyarok porról való tájékozottsága viszonylag magas szintű: az összes ország közül nálunk adták a legtöbb helyes választ (50%) arra, hogy hány napig él átlagosan egy vírus a porban (1-2 napig). A magyarok továbbá viszonylag helyesen megbecsülték, mekkora egy mikron, és a megkérdezett honfitársaink fele jól tudja, hogy a porban pollenek is vannak. Azt ellenben csak minden harmadik magyar tudta megmondani, hogy a porban sok textilszármazék és műanyagrost is található. Nálunk tudják továbbá a legkevesebben, hogy a nyílt láng használata során keletkező égéstermékek és az ételmaradékok is lerakódnak a háztartási porban. Ezen kívül keveset tisztítjuk a matracokat, mivel nem tudjuk jól, mennyi por van benne, és milyen káros ez az egészségünkre – igaz, mindez szinte az egész régióra jellemző.

Nálunk még a seprű az első

Noha a HEPA rövidítés a járvány alatt elterjedt, alacsony a tudás a hatékony légszűrés, a fejlett szűrők szerepéről az egészségmegőrzésben. Csak a megkérdezettek egynegyede tudja, mit jelent a rövidítés (high efficiency particulate air), és közkeletű tévhit, hogy minden, HEPA filterrel felszerelt készülék HEPA készülék. Valójában nem elég, hogy a külső porfilter HEPA besorolású legyen, mindegyik, a porszívóban található szűrőnek és tömítésnek annak kell lennie, és alapos tesztelésnek kell alávetni az egész rendszert. A Dyson több évtizednyi kutatómunka során kifejlesztett, öt lépcsős szűrőrendszere például a legalább 0,1 mikron átmérőjű részecskék 99,99%-át kiszűri.

A kutatásból kiderül, hogy a magyarok a hagyományos takarítási eszközökben és módszerekben hisznek. Négyből öt honfitársunk sima seprűt használ, ez a régióban messze a legmagasabb arány. Továbbá viszonylag magas arányban használunk régimódi, porzsákos porszívót, és nálunk az egyik legkevésbé elterjedtek az álló porszívók és rúdporszívók. A teljes régióban alacsony a nedves porszívókiegészítők és a légtisztítók használati aránya. Utóbbit a magyar válaszadók mindössze 15%-a használja, míg a lengyel megkérdezettek 22%-a, a románoknak pedig 27%-a.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem