Egyetlen belépővel hét embert próbált átverni a jegyüzér, aki több tízezer forintot csalt ki a magyar–ír focimeccsre készülő szurkolóktól.
Évtizedeken át gyógyításra, lelki útmutatásra vágyó emberek bizalmába férkőzött országszerte zala megyei férfi. Az RTL Híradó megmutatta a magát Jézus reinkarnációjának gondoló férfi házát és riportból a férfi ellen felhozott vádakat is megismerhettük.
Jézus Krisztus reinkarnációjának tartja magát, az ügyészség szerint viszont csaló, aki visszaélt az emberek bizalmával. A 69 éves férfi az előkészítő ülésen tagadta bűnösségét. Azzal vádolják, hogy évtizedeken keresztül gyógyításra, lelki útmutatásra vágyó emberek bizalmába férkőzött országszerte, majd rávette őket, hogy pénzt, ékszert, sőt ingatlant adományozzanak jótékony célokra. Csakhogy a vád szerint mindebből saját luxuséletét finanszírozta. A magát gyógyítónak tartó férfi szerint viszont összefogtak ellene egykori barátai.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







