16 °C Budapest
credit: Horváth László/FKF

Te már leszedted a karácsonyfát? Mától viszik el, büntetést kapsz, ha rossz helyre teszed ki

2023. január 6. 12:33

Az ünnepeket követően a Budapesti Közművek keretein belül önálló tevékenységet folytató FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai szervezetten, járatrendszerben gyűjtik össze és szállítják el a kihelyezett fenyőfákat. A logisztikai feladat nem mindennapi, hiszen évente mintegy 500-600.000 tűlevelű kerül ki a fővárosi utcákra, ezt a mennyiséget kell begyűjteni, illetve hasznosítását megoldani.

Az FKF tapasztalatai szerint Vízkeresztet, január 6-át követően kezdődik az igazi kihelyezési dömping, amely általában egy-másfél hónapig tart. A lakosság a fák kihelyezésénél több lehetőség közül is választhat: a több mint 250 kijelölt gyűjtőhely bármelyikére elhelyezheti a kiszolgált karácsonyfát, vagy a háztartási hulladékos kukák mellé teheti ki a hulladékgyűjtés napján. Ez utóbbi esetben a fák kihelyezésekor figyelni kell arra, hogy azok ne akadályozzák a gyalogos-, bicikli- és gépjárműforgalmat.

Az FKF kéri a budapestieket, hogy a fenti két megoldás egyikét válasszák, és semmiképpen se dobják el fájukat a közterületeken, mások biztonságát és a főváros tisztaságát veszélyeztetve ezzel. A kijelölt gyűjtőpontokról Vízkeresztet követően fenyőfa járatok szállítják el a naponta összegyűlő karácsonyfákat, a járatokat kifejezetten ebből a célból indítja a budapesti közszolgáltató. A budapesti lomtalanításoknál alkalmazott, speciális felépítménnyel szerelt célgépek napi járatok keretében, program szerint gyűjtik be a fenyőfákat a 250 gyűjtőhelyről. Az FKF tapasztalatai szerint a budapestiek közül legtöbben már ezen a környezetkímélő módon válnak meg karácsonyfájuktól. A fenyőfajáratokkal párhuzamosan a lakóingatlanoktól a jól ismert kommunális hulladékszállító célgépek gyűjtik össze az örökzöldeket, illetve szükség esetén külön járművek is besegítenek a nagyméretű fák elszállításába.

Az FKF kérése, hogy munkatársainak védelme, a nagyértékű célgépek biztonságos működése, továbbá a környezetbarát hasznosítás érdekében a kiszolgált tűlevelűekről a kihelyezést megelőzően a díszeket, a csillagszórókat, a szaloncukor-kampókat, és elsősorban a talpakat távolítsák el. A rendkívül magas fűtőértékű kiszolgált tűlevelűek aprítást követően, a kommunális hulladékkal keverve a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. Az így nyert hőenergiából – nagyhatékonyságú, úgynevezett kapcsolt energiatermeléssel – környezetbarát távhőt és villamos energiát állítanak elő.

A Budapesten egész évben keletkező háztartási hulladék mintegy kétharmadát, közel 400 ezer tonna kommunális hulladékot is ilyen módon hasznosítják a Fővárosi Hulladékhasznosító Műben. Ez a hulladékhasznosítási technológia – amellett, hogy hozzájárul a lerakásra kerülő hulladék mennyiségének mérsékléséhez – jelentős földgáztüzelést vált ki. A Fővárosi Hulladékhasznosító Mű 2021-ben 28 millió m3 földgáz felhasználást takarított meg teljes éves működésével a budapesti távhő előállítása során, miközben környezetbarát villamos energiát is táplál az országos hálózatba.

A létesítményben termelt hőenergia a FŐTÁV Távhőszolgáltatási Divízió hálózatán keresztül mintegy 76 ezer budapesti lakásba jut el távfűtés és használati melegvíz formájában, az itt előállított villamos energia pedig mintegy 50.000 átlagos budapesti háztartás éves áramigényét biztosítja. A Budapesten feleslegessé váló fenyőfák tehát ezekhez a jelentős eredményekhez járulnak hozzá - írta közleményében az FKF.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nagyon fontos, hogy a fenyőfát szabályosan helyezzük ki, ellenkező esetben ugyanis akár több tízezres hulladékgazdálkodási bírságot is kaphatunk. A fenyőfák szabályszerű kihelyezéséről és elszállításáról karácsonykor a Pénzcentrum is írt, ezt a cikket itt tudod újra elolvasni:

Címlapkép: Horváth László/FKF

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem