2 °C Budapest
Ez a pazar villa lett 2022-ben az év legszebb háza: Te beköltöznél? + fotók

Ez a pazar villa lett 2022-ben az év legszebb háza: Te beköltöznél? + fotók

2022. október 3. 12:01

Elegáns budapesti villa és a szolnoki Várkapu Látogatóközpont tervezői vehették át az Év háza pályázat a szakmai zsűri által odaítélt díjait. Az építészeti közélet rangos elismerése, az évtizedes hagyományra visszatekintő független szakmai pályázat eredményeit gálaest keretei között ismertette a zsűri, szeptember 30-án, a Symbol Budapestben. A helyszínről élőben közvetített eseményt a teremben ülő közel 130 szakember mellett sokan az online térben követték az idén is.

A 2008 óta új időszámítását élő szakmai pályázaton családi ház, kis társasház, valamint középület kategóriában oszt ki fődíjat a zsűri, ami mellett két szakmai és további 5 támogatói díj odaítéléséről is dönt. Sőt a szervezők harmadik éve a közönség véleményét is megkérdezik. Idén 20 középület és 25 családi ház került az elismert szakemberekből álló zsűri asztalára. A pályázatot évről-évre a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai védnökségével írják ki, fenntartását pedig az építőipar legnagyobb gyártóinak együttműködése és támogatása teszi lehetővé.

Az Év háza pályázat 2022 szakmai díjait mindkét kategóriában Szoják Balázs, a pályázat alapító kurátora és a zsűri elnöke, Noll Tamás, Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Építész Kamara egykori elnöke, adta át a legjobbnak ítélt épületek tervezőinek. A zsűri elnöke köszöntőjében a középület kategória idei rendkívül erős mezőnyét méltatta, egyúttal hangot adott a zsűri azon véleményének, hogy a nehézségek ellenére az idei évben is sok kiemelkedő szakmai teljesítmény közül választhatták ki a legjobbakat.

Szoják Balázs, a díj alapító kurátora köszöntőjében kiemelte a független szakmai díjak a szakmai közéletben játszott szerepét, valamint a pályázat mind a szakmára, mind a társadalom egészére, valamint a pozitív építő és alkotó gondolkodásra gyakorolt hatását, amelynek különös jelentőséget adnak a körülöttünk zajló események is.

Budapesti villa és szolnoki középület nyert

Családi ház kategóriában a fődíjat idén Fazekas Katalin DLA és Vilics Árpád egy téglaburkolatos, elegáns A15 villa tervezéséért kapta, míg a legjobb középületért járó díjat Álmosdi Árpád, Csendes Monika és munkatársaik Szabó Gabriella, Balogh Tóth Anna a szolnoki Várkapu Látogatóközpont tervezőinek ítélte oda a neves zsűri. 

Fernezelyi Gergely DLA, Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építész az idei, családi ház kategóriában, a független zsűri által fődíjjal jutalmazott svábhegyi villáról mondott értékelésében így fogalmazott: „A Kettőpera Stúdió munkája gondos alapossággal és a környezet, illetve a megrendelő iránti érzékenységgel készült. Fazekas Katalin és Vilics Árpád épülete stílusosan és kifinomultan ötvözi a nemzetközi építészeti trendek friss lendületét a helyszínre jellemző anyaghasználattal és tömegével elegánsan idézi meg a környezet meghatározó villáinak világát. A házat érett építészeti gondolatok izgalmas sűrűsége és részleteiben kérlelhetetlen igényessége emeli ki a többi magasszínvonalú kortárs épület közül.” 

A szolnoki Várkapu Látogatóközpont értékelését a zsűri képviseletében Szoják Balázs, az Év háza díj alapító kurátora mondta el az eseményen. „A vár, a nyomainak hiánya ellenére, konkrét formai emlékek nélkül, de a mai szolnoki identitás élő része és igénye maradt. Ennek az eltűnt múltnak a megidézését láthatjuk a történelmi árvízvédelmi falakban, a várszerű formálásban, és az egykori kő kaputorony felelevenítésében, az új látogatóközpont létesítésekor.

Az alkotók őszinte, tiszta és mai elemekkel formáltak. Kemény határt szabtak maguknak a bizonytalan múlt felé fordulásnak. Nem archaizálnak, hanem kortárs választ adnak építészetileg a feltett kérdésre. Nem várat terveztek, nem másoltak, hanem inkább egy várszerű, élő funkcióval megtöltött jelet hoztak létre.”

7 épület kapott különdíjat

Az Év háza pályázat esetében ki lehet jelenteni, hogy a támogatói különdíjak is egytől egyig szakmai díjak, hiszen odaítélésükről szintén a zsűri dönt – ezúttal is 7 ilyen díj talált gazdára.

A következő épületek tervezői vehettek át különdíjat a 2022. évi Év háza pályázaton:

  • Biró Béla, Fodor Dániel, Kállay Ferenc, Nagy Béla: Fészek Református Óvoda, Debrecen - a Magyar Építész Kamara Szakmai Különdíja
  • Sipos György: A műemléki védelem alatt álló Rónay sírkert helyreállítása, Kiszombor - a Magyar Építőművészek Szövetségének Szakmai Különdíja
  • Gyergyák Ákos DLA és Kozák Barnabás: Belvárosi Társasház átépítése Pécsett - Leier Főtámogatói Különdíj
  • Benczúr László és Weichinger Miklós: Normafa Kapu – Fogadóközpont, Budapest - Hella Támogatói Különdíj
  • Draskóczy Gergely, Németh Tamás, Mészáros Gabriella, Bereczki Sándor, Szakolczai Alida: Kozmo Hotel és Társasház, Budapest - Meva Támogatói Különdíj
  • Bánáti Béla, Hartvig Lajos DLA, Lőcsei Vera, Kiss Noémi: A Bánáti + Hartvig Építész Iroda új irodaépülete, Budapest - Prefa Támogatói Különdíj
  • Klobusovszki Péter DLA, Rose Balázs Családi ház, Göd - Terrán Támogatói Különdíj

Minden évben neves zsűri dönt

Nem túlzás azt állítani, hogy a hazai építészeti elismerések tekintetében az Év Háza Bíráló Bizottsága a legrangosabb szakmai grémium. A példamutató építészeti teljesítményeket értékelő zsűribe a hazai építészet legfontosabb szakmai szervezeteinek képviselői mellett minden évben meghívást kapnak az előző években Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek is.

A zsűri elnöki pozícióját Noll Tamás Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Építész Kamara egykori elnöke tölti be jelenleg. További társelnökök Dévényi Sándor DLA, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az Év háza pályázat elnöki tisztét 4 évig ellátó szakember, valamint Dr. Hajnóczi Péter DLA, a Magyar Építész Kamara elnöke, Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke és Szoják Balázs építész, az Év háza díj alapító kurátora. A zsűri szakértő tagjai Tóth Balázs, okl. építész, az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. szabványügyi és képzési témavezetője, valamint Dr. Tóth Elek, a BME címzetes egyetemi tanára, illetve a 2021-ban Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek: Erhardt Gábor, Erő Zoltán, Fernezelyi Gergely DLA, Lente András és Szőke László.

NEKED AJÁNLJUK
Ez lenne a magyarok új őrülete: hasznos hobbi törhet be a piacra

Most néhány kattintással bárki madárodú örökbefogadóvá válhat - ezzel bepillantást nyerve tollas barátaink magánéletébe.

Új őrület hódít a magyarok körében: teljesen rákattantak ezekre az italokra

A hazai kézműves sörök világa hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedben - a sörkedvelők legnagyobb örömére.

Magyarok milliói vágják maguk alatt a fát: csúnyán ráfizethet, aki így fűt 2022 telén

A téli időszakban, fűtésszezonkor az ország légszennyezettségének mintegy 83-85 százalékáért felelős a lakossági fűtés.

Megszólalt a magyar befektetési guru: a profit ne a cél, hanem az eszköz legyen

A panelbeszélgetésen megvitatták, hogy mi számít a befektetőnek, mi a fejlődés alapja, illetve hogy mi az alapja a hazai vállalkozásoknak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. november 28. hétfő
Stefánia
48. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Mibe fektessünk 2023-ban?
Háború, energiaválság, infláció - Védelem a befektetéseinknek
Agrárszektor Konferencia 2022
Az év agráreseménye, 2 nap szakma Siófokon!
EZT OLVASTAD MÁR?